Vágólapra másolva!
Pénteken délelőtt az MLSZ tárgyalótermében találkoztak a szövetség elnökségének tagjai. A 2003-2004 évi NB I-es és NB I B-s bajnokság versenykiírását - a hivatásos liga és a klubok javaslatára - a következők szerint változtatták meg: az élvonal  11-12. helyezettje osztályozót vív majd az NB I/B 5-6. helyezettjével, míg a másodosztály első négy csapata automatikusan feljut a legjobbak közé. A 2004-2005. évi NB I-es bajnokságot így 16 csapat, az NB I B-s bajnokságot 14 csapat alkotja majd.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja szerint a hivatásos liga képviselői úgy érveltek, hogy új régiók bevonására is lehetőség nyílik a tizenhatos létszám révén, továbbá több magyar fiatal kaphat esélyt az élvonalbeli szereplésre. Ennek elősegítésére az MLSZ tervezi a külföldi labdarúgók szerepeltetésének korlátozását, pontosabban minőségi kritériumokhoz való kötését.

A bajnokság átalakítása mellett érvelő szakemberek szerint a korábbi rájátszásos szisztéma nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, továbbá az is fontos érv, hogy az MLSZ edzőbizottsága évek óta a tizenhatos létszám mellett tette le a garast. Az NB I-ben természetesen a 2004-2005-ös nyílt bajnokságban csak azok az egyesületek és gazdasági társaságok indulhatnak, amelyek megfelelnek a klublicenc előírásainak, vagyis már a kezdés előtt képesek a teljes bajnokságra érvényes racionális gazdálkodási feltételek garantálni.

Szintúgy a folyó bajnokságot érintő átmeneti rendelkezés, hogy azok az 1991. január 1. után született utánpótlás-labdarúgók, akiknek a Bozsik-programban történő részvétele a jövőben nem lehetséges, 2004. február 15. és április 15. között átigazolhatók. Az elnökség mindezeken felül elfogadta a női és futsal-szakágak 2004-2005. évi felnőtt és utánpótlás bajnokságainak, valamint Magyar Kupa-sorozatainak kiírását.