Vágólapra másolva!
A Manchester United mestere, Sir Alex Ferguson Anglia-szerte közismert arról, hogy csak a lehető legritkábban ismeri el, ha ő vagy valamelyik játékosa hibázik, és focistáit a "mindenki ellenünk van" hozzáállással próbálja pszichológiailag a maximumra pörgetni. Ez a taktika eddig rendkívül sikeres volt; azonban mi a teendő akkor, ha az "ellenség" a klubon belül van?

A pályán kívül egyre több sötét felhő gyülekezik az Old Trafford felett, és ezt a manchesteriek elsősorban saját maguknak köszönhetik.

Először is itt van a Rio Ferdinand-ügy, amely meglehetősen ellentmondásos fogadtatásban részesült Anglia-szerte. Arról van szó, hogy a MU válogatott középhátvédje nem jelent meg az egyik, az FA által előírt kötelező doppingvizsgálaton, saját bevallása szerint azért, mert egyszerűen elfeledkezett a dologról. Pár nappal később ugyan átesett a vizsgálaton, amely negatív eredményt hozott, ennek ellenére a szövetség eljárást indított ellene, aminek köszönhetően először csak a válogatottból maradt ki (így nem játszhatott a törökök elleni, sorsdöntő Eb-selejtezőn), majd a végső döntés értelmében nyolc hónapos eltiltást kapott.

A határozatot manchesteri részről persze hatalmas felháborodás követte; a klub vezetősége szerint a büntetés túlságosan súlyos, és a MU természetesen fellebbezett az ügyben. A közvélemény egy része ugyanakkor úgy érezte, hogy Ferdinand csak azt kapta, amit megérdemelt - arról nem is beszélve, hogy más sportágakban hasonló esetért súlyosabb büntetést is ki szoktak szabni, a Doppingellenes Világügynökség (WADA) például két évre meszelné el Ferdinandot.

A hátvéd mindenesetre megkezdte az eltiltás letöltését, Sir Alex Ferguson pedig szokása szerint igyekezett ebből is pszichológiai előnyt kovácsolni csapata számára. Ismét előjött a korábbról jól ismert "az egész világ összefogott ellenünk" szöveggel, ami eddig is bejött, és úgy tűnik, hogy most is hatásos. A focisták nyilatkozatai szerint ugyanis Rio eltiltása sokkal egységesebbé kovácsolta a csapatot, és a játékosok még nagyobb elánnal küzdenek a pályán.

Eddig minden rendben is lenne, ám a legújabb probléma már házon belülről jött: a klubot több mint 25 százalékban tulajdonló Cubic Expression nevű cég két tulajdonosa, John Magnier és JP McManus ugyanis azzal fenyegetőznek, hogy rendkívüli közgyűlést hívnak össze, de addig is egy 99 kérdésből álló levelet küldtek a klub elnökének, Roy Gardnernek, illetve a végrehajtó elnöknek, David Gillnek.

A két üzletember szerint ki kellene vizsgálni az egyesület nagy pénzmozgással járó játékostranszfereit, és szeretnék, ha a vizsgálatot egy független könyvvizsgáló cég hajtaná végre - szerintük ugyanis egyes menedzserek túlságosan is nagy jutalékot kaptak az átigazolások után. Nem is annyira burkoltan arra céloztak ezzel, hogy a MU nem véletlenül az Elite Sports Agency nevű ügynökségen keresztül intézi a transzfereket, a menedzsercég tulajdonosa ugyanis nem más, mint Sir Alex fia, Jason.

Szinte mindenki tisztában van azonban azzal, hogy Magnierék egy pénzügyi vita miatt indítottak támadást a szakvezető ellen. A felek között ugyanis a Rock of Gibraltar (Gibraltár Sziklája) elnevezésű versenyló tulajdonlása miatt bírósági eljárás zajlik, amit Ferguson indított, mivel szerinte Magnier még 2001-ben felajánlotta neki az állat tulajdonának felét - míg Magnier szerint mindössze öt százalékról van szó. Ennek azért van jelentősége, mert a paci az azóta eltelt időszakban hét jelentős versenyt is megnyert, arról nem is beszélve, hogy a jövőben a fedezési díjakból várhatóan 150 millió fontot hoz majd a konyhára.

Mivel írott szerződésnek nyoma sincsen, így aztán leegyszerűsítve a dolgot a kérdés az: a bíróság Fergusonnak vagy Magniernek hisz majd. Mivel a felek nem a kompromisszumkészségükről híresek, így aztán kicsi a valószínűsége, hogy peren kívül megegyeznének.

Az egyelőre kérdéses, hogy az ügy mennyire befolyásolja majd a csapat szereplését vagy Ferguson munkáját, de annyi bizonyos, hogy Magnierék egy részsikert máris elkönyvelhettek: a klub ugyanis az eredeti tervek szerint négyéves szerződést akart felajánlani a trénernek, ami 2009-ig kötötte volna az egyesülethez, de ehelyett csak egy egyéves kontraktust kötöttek, amelyet minden szezon végén lehet ismét meghosszabbítani.

Az biztos, hogy Ferguson esetleges távozása alaposan csökkentené a klub üzleti értékét, és az egyesület részvényei nagyot zuhannának (mégiscsak Sir Alex volt az, akivel a MU nyolc bajnoki címet, négy FA-kupát, BL-t és Világkupát nyert), ugyanakkor az is biztos, hogy az idén már 64 éves szakvezető nem maradhat örökké a kispadon.