Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga versenybizottsága úgy döntött, hogy a kedvezőtlen pályaviszonyok és a klubok egyöntetű kérése miatt elhalasztja az élvonal hétvégi, idei első bajnoki fordulóját. A 17. forduló mérkőzéseinek új időpontjáról később születik döntés.

A Magyar Labdarúgó Liga versenybizottsága pénteken délelőtt döntött: a hét végén törlik a teljes tavaszi nyitány programját. A halasztás a csapatok kérésére történt, hiszen a pályák állapota az időjárás miatt játékra alkalmatlan.

Megkeresésünkre dr. Szieben László, az MLL elnöke elmondta, hogy a pályaválasztó klubok írásban kérték a halasztást, amit a versenybizottság elfogadott. Mindehhez Gróf András, a liga ügyvezetője hozzátette, felesleges lett volna a csapatokat terhelni az utazás, az esetleges szállás költségeivel, ráadásul a havazás és esőzés miatt a pályák is használhatatlanok. Gróf jelezte, a klubok örömmel fogadták a döntést, a további programról hétfőn egyeztetnek a liga Hattyúházban található központjában.

Gróf a további menetrendről elmondta, elképzelhető, hogy a jövő hét végén a sorsolás szerinti következő forduló lesz a tavaszi nyitány, ugyanakkor nem kizárt, miszerint egy héttel eltolják a programot, s a mostani hét végére kiírt párosításban lépnek pályára az együttesek.

A döntést Békéscsabán, Újpesten, Zalaegerszegen, a Hungária körúton és Sopronban is üdvözölték, noha utóbbi helyszínen a televíziós közvetítés miatt szerették volna, ha megrendezik a Fradi vendégjátékát, viszont a halasztás miatt legalább nem romlik tovább a pályák állapota, a vendégcsapatoknak pedig nem kell feleslegesen pénzt költeni az utazásra.

Bánki József