Vágólapra másolva!
Miután két hete kinevezték a REAC vezetőedzőjévé, nem hazudtolta meg magát Bognár György, hiszen mindig is arról volt híres, hogy a legmagasabb célokat tűzi ki maga és aktuális csapata elé. Ezúttal Bognár az élvonalba kerülést jelölte meg Rákospalotán.

- A rákospalotai felkérés mennyiben enyhítette az utóbbi időszak lelki megpróbáltatásait?
- Jóllehet nem éppen hálás feladat úgy felkészíteni a csapatot, hogy közben a soproni ügyemet taglalják sokan, ám nem voltam és nem is vagyok romokban lelkileg, s bízom abban, a bíróságon is kiderül, nem követtem el törvénytelenséget.

- Mennyire ismerte meg jelenlegi csapatát, s mire tartja képesnek a REAC-ot tavasszal?
- Korábban is több játékost ismertem már a csapatból, Mészöly Gézával is beszélgettem a gárdáról, s persze Kutasi Róbert menedzser is abszolút naprakész a futballistákat illetően. A rövid együttmunkálkodás után is kijelenthetem, kifejezetten "játszó" csapat a REAC, mondhatnám úgy is, hogy játékban a mezőny tizennyolc együttese közül tizennégynél jobb. Márpedig ez lehet a záloga annak, hogy a negyedik helyre odaérjünk.

- Ez pedig egyenes ági feljutást jelentene. Azért ez bravúr lenne ettől a kis klubtól, nemde?
- Az, ugyanakkor ez a realitás is a csapat képességeiből kiindulva. Szerintem ez a célkitűzés a normális, nem a langyos középszerűséggel való kiegyezés. Ráadásul adta az élet ezt a lehetőséget, mivel menet közben változtatták meg a létszámot, márpedig ezzel a sansszal élnünk kell. Úgy érzem, az első két helyre nincs reális esélyünk, a negyedikre viszont igen, s tavasszal csak ez a cél lebeghet a szemünk előtt.

- Mennyire motiválja, hogy Rákospalotán bebizonyítsa, az MTK-nál nem véletlenül produkált nagyszerű fél szezont edzőként?
- Egyértelmű, hogy edzőként a mostani feladatomat is remek kiugrási lehetőségnek tekintem, s valóban be akarom bizonyítani, nem szabad edzőként leírni engem.

Bánki József