Társoldalunk:

FTC: Kovács Ádám a hét végéig fizet

Kovács Ádám csütörtökön tárgyalt Furulyás János elnökkel, s azt ígérte, hogy két-három napon belül kifizeti a támogatói szerződésben foglalt összeg első részletét. Az eredeti határidő szerdán járt le.

"Kovács úr jelezte nekünk pénzügyi teljesítéseinek lehetséges időpontját. Egészen pontosan azt mondta, hogy az általunk várt első részletet 2-3 napon belül kiegyenlíti. Mindez a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy a hétvégét, illetve a nemzeti ünnepet követően kedden, legkésőbb szerdán a számlánkon meg kell jelenjen a szóban forgó összeg, azaz 300 millió forint" - mondta Furulyás János a klub internetes honlapján.

"Megállapodás született arról is, hogy az eredeti szerződésben szereplő támogatási összeg tekintetében beszámításra kerülnek majd a Celladam csoport által nálunk korábban letétbe helyezett részvények. Természetesen erre a megoldásra csakis akkor kerülhet sor, ha az első részlet az előbb említetteknek megfelelően napokon belül folyósításra kerül."

Az FTC vezetősége november 25-én jelentette be, hogy a Kovács Ádám vezette vállalkozói csoport lesz az új tulajdonos, míg Várszegi Gábor cége, a Fotex Rt. fokozatosan kiszáll a klub finanszírozásából.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK