Társoldalunk:

Queiroz a Real igazolási politikáját kritizálja

A Király-kupa döntőjében elszenvedett vereség után változtatna csapata átigazolási módszerén Carlos Queiroz, a Real Madrid edzője. A tréner azt nehezményezi, hogy bár az együttes tele van világsztárokkal, mégsincs egyensúly a csapatrészek között.

A portugál tréner szerint az a legfőbb probléma, hogy a fiatal játékosok még nem képesek tartósan jól teljesíteni a fontos posztokon, ezáltal pedig nem tudja megfelelően pótolni a hiányzó klasszisokat. A királyi gárda saját tévécsatornáján arra a felvetésre, hogy ha újra kezdhetné a szezont, más kerettel vágna-e neki, a következőt válaszolta Queiroz: "Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. A nyáron komolyan meg kell fontolni kiket igazoljunk. Mivel lassan egy éve edzem a csapatot, így kialakult véleményem van, és remélem, hogy meghallgatják és elfogadják, amit mondok."

Queiroz már az idény elején is jelezte: azok után, hogy négy éven keresztül csupa támadószellemű sztár érkezett csapathoz (sorrendben Figo, Zidane, Ronaldo és Beckham), nem ártana védőt is beszerezni. Ennek ellenére a vezetőség nem szerződtette az argentin Gabriel Militót (aki a szerdai kupadöntőn a Zaragoza egyik legjobbja volt), majd a másik dél-amerikai kiszemeltről, Roberto Ayaláról is lecsúsztak, aki inkább maradt a Valenciában.

Az edző szerint komoly gondot okoz, hogy minőségi csereemberek hiányában nem tudja pihentetni a húzóembereket, és a kupakudarc egyik okát is ebben látta. "Tapasztalat és rutin kell az ilyen kiélezett mérkőzések megnyeréséhez, és nem tehetem meg, hogy arra használjam fel ezeket a találkozókat, hogy a fiatalok beletanuljanak a szakmába. Azzal kell főznöm, ami van, de a kispadon csupa tapasztalatlan ifjonc ül, és bár rájuk is ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint Raulékra, nem várhatom, hogy ők vigyék a csapatot a hátukon. Éppen ezért kéne a nyáron olyan embereket igazolni, akik meghatározók lehetnek. Remélem ez a vereség kellő figyelmeztetés volt, és ösztönzőleg hat a játékosokra a folyatatásban"- zárta mondandóját Carlos Queiroz.

Az edző aggodalma ellenére a Real egyelőre két fronton is harcban áll a trófeáért, a hazai bajnokságot négy pontos előnnyel vezeti a Valencia előtt, a Bajnokok Ligájában pedig szerdán a Monaco ellen lépnek pályára a négy közé jutásért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK