Vágólapra másolva!
Az Arany Ászok Liga 19. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Balaton FC a csereként beállt Györök Tamás 83. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött az Újpest otthonában. A siófokiak sikerükkel feljöttek a második helyre a tabellán, míg a lila-fehérek a hetedik helyen állnak.

Arany Ászok Liga, 19. forduló:
Újpest FC-Balaton FC 0-1 (0-0)
Szusza Ferenc-stadion, 2506 néző
vezette: Sápi
Újpest: Vlaszák - Szélesi, Tamási, Juhár, Vanczák - Simek (Kapcsos, 82.), Farkas B., Polonkai, Erős K. (Feczesin, 67.), Tóth N. - Bükszegi (Rajczi, 58.).
Balaton: Csernyánszki - Radics, Kuttor, Hegedűs, Juhász - Mészáros, Virág (Sipeki, 46.), Kovács P., Usvat (Györök, 46.) - Sitku (Bajevszki, 87.), Vörös.
gól: Györök (83.)
sárga lap: Polonkai (73.), illetve Virág (31.)

20. perc: Tóth Norbert kényszerítőzött Polonkaival a vendég 16-oson belül, majd a visszakapott labdát a középpályás a kapu mellé rúgta.

25. perc: Simek adott be a jobb oldalról, amit Bükszegi 18 méterről, kapásból éppen csak a bal sarok mellé lőtt.

60. perc: Egy vendégkontra után Mészáros került ziccerbe, de a szélső 8 méterről a kapu fölé bombázott.

71. perc: Simek beadását röviden rúgták ki a Balaton-parti védők, a kipattanót Polonkai zúdította kapura, de lövése elkerülte a jobb felső sarkot.

83. perc: Györök kapott nagyszerű ütemű indítást Mészárostól az újpesti 16-os előtt, majd 11 méterről Vlaszák mellett a hálóba gurított (0-1).

Az első félidőben támadólag lépett fel az Újpest, de a szervezetten játszó vendégek könnyedén hárították el az ötlettelen hazai akciókat. A játék képe a második félidőben sem változott, így az újpestiek továbbra is erőtlen és gyenge támadásokkal próbálkoztak. A vendégek mindvégig fegyelmezetten és tudatosan játszottak, ráadásul egyetlen igazi helyzetüket gólra is váltották.

(MTI)