Társoldalunk:

László Csaba Józsit és Polonkait dicséri

A hét végén egy cseh és egy magyar bajnokit tekintett meg élőben László Csaba, Lothar Matthäus szövetségi kapitány segítője. A Mönchengladbachban élő, erdélyi származású tréner a Banik Ostrava - Slavia Praha és az Újpest - Balaton FC mérkőzésen volt jelen, s előbbin Józsi György játékát elemezte, utóbbin pedig a potenciális válogatottjelölteket külön figyelte.

- A cseh bajnokin Józsi György milyen benyomást tett önre? - kérdeztük László Csabát.
- Az rögtön feltűnt, hogy tehetséges futballista, akit nem véletlenül igazolt le a Slavia Praha. Technikás játékos, aki a támadójátékban hatékonyan vesz részt, a védekezésben már nem annyira, ám ezen a téren bőven fejlődhet, mivel fiatal játékos.

- Jól gondolom, hogy az újpesti bajnokit sem a legszebb élményei között emlegeti majd?
- Valóban nem volt látványos mérkőzés, amelyen az Újpest diktálta az iramot, míg a siófokiak minden erejükkel a védekezésre koncentráltak, amit bizonyít, hogy az első félidőben nem is akadt helyzetük a hazaiak kapuja előtt. A játék szinte folyamatosan a siófokiak tizenhatosa előtt, egy harmincméteres területen zajlott, végül mégis a vendégek edzőjének elképzelése jött be, ugyanis a hajrában, majdhogynem egyetlen helyzetüket kihasználva, győztesen távozhattak Újpestről.

- Elsősorban mit hiányolt a kilencven perc során a játékosoktól?
- A ritmusváltásokat, a kezdeményező készséget, a vállalkozó kedvet, ezenkívül nagyon kevés támadás zajlott a széleken, ezen ritka alkalmakkor pedig a centerezés bizonyult pontatlannak. Hiányoltam továbbá a rövidpasszos játékot és a távoli lövéseket.

- A potenciális válogatottjelöltekkel mennyire volt elégedett?
- Polonkai ügyes megoldásokkal rukkolt ki, a betömörülő védelemmel szemben azonban ez is kevésnek bizonyult. Simek igyekezett megszokott, lendületes játékát hozni, s noha szorosan őrizték, a vasárnapinál többre képes, amit a válogatottban is bizonyított.

- Összességében csalódott a látottak nyomán?
- Nem csalódással, hanem hiányérzettel távoztam a meccsről, mivel gyorsabb és ötletesebb futballt szerettem volna látni. Nem a kincstári optimizmusom mondatja velem, de biztos vagyok abban, hogy Lothar Matthäusszal ebben is lesz részünk a jövőben, talán már szombaton, a Ferencváros - Debrecen bajnokin, amelyre mindketten kilátogatunk az Üllői útra. Vasárnaptól pedig készülünk a jövő szerdai, Wales elleni mérkőzésre.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK