Vágólapra másolva!
A Racing Santander vizsgálatot kezdeményezett a Spanyol Labdarúgó Ligánál, mert egyik játékosát a gyanú szerint bundázásra akarták rávenni. A vesztegetési kísérlet a vasárnapi, Celta Vigo elleni hazai bajnoki előtt játszódott le, amikor az uruguayi Mario Regeirót valaki felhívta telefonon, és pénzt kínált neki az eredmény befolyásolásáért.

"Ezek tények, s nem képzelgések" - nyilatkozta Santiago Diaz klubelnök a rendkívüli sajtókonferencián, neveket viszont ő sem volt hajlandó elárulni.

Helyi médiaértesülés szerint a hívás a vendégek egyik futballistájától érkezett, a Marca úgy értesült, hogy az öltöző környékén lévők "hallották", amint Morán, a Santander középpályása hívta fel játékostársát.

A santanderi találkozó végül 4-4-es döntetlennel ért véget, a házigazda együttes a 12., a Celta Vigo pedig a 18., kieső helyen áll a tabellán.