Társoldalunk:

Tovább tart a Celtic-fölény Skóciában

Úgy tűnik, hogy a gall bajnoki aranyért zajló küzdelem kétszereplősre csökkent a hét végén, mivel az éllovasok közül a Lyon és a Monaco győzött, a PSG viszont vereséget szenvedett, és a párizsiak hátránya így hat pont a másik két csapattal szemben. A fővárosi együttes a középcsapatnak számító Lens otthonába látogatott, és tulajdonképpen legjobb összeállításában léphetett pályára, ám ennek ellenére sem tudott nyerni, sőt, 1-0-s vereséget szenvedett.

A párizsiak ezzel 17 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatukat zárták le, és bár megőrizték harmadik helyüket, az aranyéremre való esélyük minimálisra csökkent, elvégre a hátra lévő nyolc fordulóban hatpontos hátrányt kellene ledolgozniuk. Ugyanakkor a dobogós pozíciójuk is viszonylagos biztonságban van, elvégre előnyük a negyedik helyezett Sochaux-val szemben négy pont.

Ami az első két helyezettet illeti, a BL-ben még egyaránt érdekelt Lyon és Monaco is begyűjtötte a három pontot, bár egyik csapat sem kápráztatta el drukkereit. A címvédő a bajnokság egyik legjobb védelmével rendelkező Nice vendége volt, így aztán nem okozott meglepetést, hogy a nizzai stadionban mindössze egy gól született. A lyoni fanatikusok legnagyobb örömére ezt az Olympique brazil támadója, Giovane Élber érte el, aki az utóbbi időben remekül futballozik, immár sorozatban negyedik bajnokiján volt eredményes.

Ahhoz képest, hogy egy nyilatkozata szerint nem érzi jól magát Franciaországban, és vissza szeretne térni Németországba, ez nem rossz teljesítmény - bár saját elmondása szerint már azt az ominózus interjút, és semmi baja nincs a Lyonnal. A Monaco szintén minimálisra vette a figurát, és 1-0-ra verte a kiesés ellen küzdő UC Le Manst. A három pontot érő találatot az a Dado Prso érte el, aki a hétközi, Real Madrid elleni BL-meccsen nem kapott játéklehetőséget, most viszont ott volt a kezdők között.

Nemcsak az aranyéremért, hanem a gólkirályi címért is nagy a küzdelem. A forduló előtt a lista élén Didier Drogbával holtversenyben álló Djibril Cissé két góllal vette ki a részét az Auxerre Toulouse elleni diadalából, és ezzel húszra növelte találatainak számát, de rohamléptekkel jön fel a Rennes svájci focistája, Alexandre Frei, valamint a Nantes román támadója, Viorel Moldovan.

Utóbbi mesterhármast vágott a Montpellier ellen, és már 11 gólnál jár, ami azért fantasztikus, mert csak januárban csatlakozott a Kanárikhoz. Ami Freit illeti, ő a múlt heti mesternégyes után most "csak" kétszer talált be, ám ezzel felugrott a negyedik helyre a maga 13 góljával.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK