Társoldalunk:

Vereséggel gyengült Ranieri pozíciója

Szerdán eldőlhet Claudio Ranieri sorsa, a Chelsea labdarúgócsapatának olasz szakvezetője akkor ül le tárgyalni a londoni klub vezetőivel. Ranieri helyzetét nehezítheti, hogy az Arsenal elleni BL-bravúr óta ismét akadozik a gépezet, a szombati, boltoni döntetlen után hétfőn az Aston Villa otthonában kaptak ki a kékek. Nem ment a Liverpoolnak sem, amely a BL-indulásért küzdve hazai pályán kapott ki a Charltontól.

A Chelsea az Aston Villa otthonában lépett pályára, s próbálta begyűjteni a három pontot, kihasználva a listavezető Arsenal vasárnapi, newcastle-i pontvesztését. A birminghami együttes David O'Leary vezetésével eddig 12 győzelmet és 11 vereséget jegyzett a Premiershipben, utolsó két összecsapásán viszont döntetlent ért el (otthon 1-1 a Manchester City ellen, majd szombaton 2-2 Boltonban).

A Chelsea ötmérkőzéses győzelmi sorozata ugyan megszakadt szombaton a Middlesbrough elleni gólnélküli döntetlennel, ám a Villától így is tíz meccs óta nem kaptak ki - más kérdés, hogy utoljára 1999 márciusában nyertek a Villa Parkban.

Az erőviszonyoknak megfelelően is indult a mérkőzés, a 11. percben Bridge beadását Mutu a kapufára fejelte, a kipattanót Crespo jobbal, közelről látta a kapuba. A Chelsea-vezetés után a hazai csapat nagy rohamokra indult, s végül egy szerencsés szituációt követően egyenlített is. A 38. percben a felugró Melchiot saját büntetőterületén belül ráesett Barryre, a megítélt tizenegyest Vassell a kapu közepébe lőtte. A félidő így 1-1-es döntetlennel zárult.

A második játékrészt meglepetésre góllal kezdte a hazai együttes: a 49. percben Hitzlsperger ballábas bombája talált utat Ambrosio kapujába (2-1). Sőt, újabb három perc elteltével Hendrie is beköszönt (3-1), Crespo késői szépítő találata állította be a 3-2-es végeredményt.

Vereségével a Chelsea nagy sanszot szalasztott el, hogy megközelítse az Arsenalt, s lehet, ezáltal gyengült Claudio Ranieri tárgyalási pozíciója is. A hírek szerint ugyanis szerdán dől el az olasz szakvezető sorsa, aki akkor ül le tárgyalni Peter Kenyonnal, a klubot működtető gazdasági társaság irányítójával.

A negyedik, még BL-indulást jelentő helyért hajtó Liverpool a Charltont fogadta, azt az együttest, amely a Premiership története során még soha sem tudott nyerni az Anfield Roadon, sőt, utoljára éppen ötven éve győzött a Vörös Ördögök vendégeként.
 
Nos, a hazaiak ezúttal komoly leckét kaptak, hiszen a találkozó egyetlen gólját Claus Jensen beadását követően a vendégek dél-afrikai csatára, Shaun Bartlett fejelte, így a Charlton két pontra megközelítette a Liverpoolt, s ha megnyeri korábban elhalasztott találkozóját, máris a Mersey-partiak elé kerül.

Premiership, 33. forduló:
Aston Villa - Chelsea 3-2 (1-1)
gól:
Vassell (39., büntetőből), Hitzlsperger (49.), Hendrie (52.), illetve Crespo (11., 93.)

Liverpool - Charlton 0-1 (0-0)
gól:
Bartlett (63.)

Middlesbrough - Southampton 3-1 (2-0)
gól:
Juninho Paulista (23.), Nemeth (32.), Maccarone (49.), illetve Beattie (70.)

Wolverhampton - Bolton 1-2 (1-1)
gól:
H. Camara (44.), illetve Pedersen (43.), Davies (91.)

Portsmouth - Birmingham 3-1 (1-0)
gól:
Stefanovic (45.), Lua-Lua (62.), Ayegbeni (73., büntetőből), illetve John (67.)
piros lap: Taylor (45., Birmingham)

Tottenham - Manchester City 1-1 (0-1)
gól:
Defoe (52.), illetve Anelka (25.)

Fulham - Blackburn Rovers 3-4 (2-1)
gól:
John (26., 45.), Boa Morte (60.), illetve Cole (23.), Douglas (48.), Amoruso (51.), Stead (75.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK