Vágólapra másolva!

Jövő szerdán játsszák le a Lazio-Romát

Megszületett a döntés a félbeszakadt Lazio-Roma olasz bajnoki ügyében, a római rangadót április 21-én 18 órától játsszák újra. A mérkőzésen a két ősi rivális szurkolói is megjelenhetnek majd, annak ellenére, hogy sokáig úgy tűnt zárt kapuk mögött rendezik majd a derbit.

A határozat véget vet a hetek óta tartó bizonytalanságnak, a sajnálatos incidens óta ugyanis folyamatos egyeztetés folyt az újrajátszásról. Mint ismeretes a két csapat találkozója március 21-én a második félidő elején azért szakadt félbe, mert a szurkolók között elterjedt - később hamisnak bizonyuló - hír szerint egy rendőrautó halálra gázolt egy kisfiút. A pályán kívül aztán a szurkolók és a rendőrség csatájának több, mint 170 sérültje volt (ennek nagy része rendőr), így Giuseppe Pisanu belügyminiszter szigorú intézkedéseket követelt.

Eleinte április 14-e tűnt a végleges megoldásnak, de ezt Achille Serra, Róma prefektusa és Pisanu megvétózta, mondván a rendőrségnek kell kijelölnie az új időpontot. Végül Serra a hatóságokkal és a két klub elöljáróival egyeztetve állapodott meg a jövő szerdai újrajátszásról. Franco Sensi és Ugo Longo, a Roma illetve a Lazio elnöke egyaránt üdvözölte a döntést, kiemelve, hogy szurkolók nélkül nem lett volna igazi a városi rangadó. Érdekesség, hogy április 21-e jelentős dátum a rómaiak számára, ekkor ünneplik ugyanis a város születésének évfordulóját.