Vágólapra másolva!
A Juventus FC az előző szezonban magabiztosan nyerte a bajnokságot, a Bajnokok Ligájában pedig a döntőbe jutott Marcello Lippi csapata. Ebben az idényben természetesen mindenki legalább ilyen eredményeket várt a Juvétól, de ebből már biztosan nem lesz semmi: a bajnokságban a torinóiak hátránya behozhatatlannak tűnik az éllovas AC Milan mögött, a BL-ben pedig a nyolcaddöntőben az RC Deportivo elleni kettős vereség jelentette a végállomást. A sikertelenség miatt a nyáron komoly változások várhatók a csapatnál.

A Juventus FC világszerte népes szurkolótábora egyszerűen nem érti, mi történt az idén kedvenceikkel. A tavaly hajszál híján duplázó csapatnál a nyáron nem volt különösebben nagy a mozgás, csupán Marcelo Salas távozott, aki azért nem tartozott a gárda meghatározó tagjai közé (a bajnokságban csupán egy gólt ért el a chilei), érkezett viszont a saját nevelésű, utánpótlás-válogatott Enzo Maresca, az idény egyik felfedezettje, a ghánai Stephen Appiah, valamint két olasz válogatott játékos, Nicola Legrottaglie és Fabrizio Miccoli. Marcello Lippi őket elsősorban azért igazolta, hogy bővüljenek variációs lehetőségei. Az ősz mester rotációs rendszerébe mindannyian beleillettek, érkezésükkel több pihenőt kaphatnak a kulcsemberek a hosszú szezon során, akik így jobb erőállapotban lesznek a szezon végén a legfontosabb meccsekre. Legalábbis ez volt a terv, amiből aztán nem sok valósult meg.

A bajnokságban ugyanis rendre betlizett a csapat (az AC Milan, AS Roma, Internazionale hármas elleni hat bajnokin összesen két pontot szerzett a Juventus), a Bajnokok Ligájában pedig az első igazán komoly erőpróbán, az egyenes kieséses szakasz első fordulójában még gólt sem tudott lőni a Juve a két mérkőzésen a spanyol RC Deportivónak. Az Olasz Kupában ugyan döntős a csapat (az első meccsen 2-0-ra győzött Rómában a Lazio, a visszavágót május végén játsszák Torinóban), de ez aligha vigasztalja a szurkolókat, illetve a vezetőséget.

A kudarc oka a szakértők szerint elsősorban a hátsó alakzatban keresendő. Hiába véd remekül az egész szezonban Gianluigi Buffon, mert a védők túl sokszor hozzák őt kiszolgáltatott helyzetbe. A kritikusok úgy vélik, a Juventus védelme öreg és lassú. Lilian Thuram, Paolo Montero, Mark Iuliano, Ciro Ferrara és Gianluca Pessotto is túl van már a harmincon és pályafutása zenitjén, s bizony egyiküket sem lenne érdemes sprintversenyeken indítani, gyorsaságuk ugyanis jócskán megkopott az évek során.

Ráadásul jó helyezkedéssel is egyre ritkábban tudják pótolni fenti hiányosságukat. Éppen ezért igazolta le a nyáron a klub Legrottagliét, de finoman szólva a szőke bekk sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és nem tudja azt a teljesítményt nyújtani, mint korábban a Chievo Veronában.

Persze a védők dolga is könnyebb lenne valamelyest, ha előttük, a középpályán szerepelne egy olyan játékos, aki rengeteg labdát szerez, és megállítja az ellenfél akcióit. Ilyen futballista azonban jelenleg nincs a torinóiak keretében. Illetve egy akad, de őt januárban kölcsönadták az FC Barcelonának. Edgar Davidsról van szó, akit most épp olyan hangosan sírnak vissza a szurkolók, ahogyan tavaly kikövetelték a csapatból. A kissé forrófejű holland kvalitásait jól jelzi, hogy klubváltása óta a Juventus vergődik, míg a Barca feltámadt, és szinte minden meccsét megnyeri.

A támadósorban pedig a sorozatos sérülések okoztak gondot az egész idény során a szakvezetésnek. Alessandro del Piero, David Trézéguet és Marco di Vaio is hosszabb időre kidőlt a sorból, így nem egy alkalommal Pavel Nedvednek kellett csatárt játszania. Ennek ellenére a góllövéssel nincs különösebb probléma a Juventusnál (leszámítva a Deportivo elleni meccseket): az első 28 bajnokin szerzett 56 gól csak nyolccal kevesebb, mint amennyit tavaly az egész bajnokságban szereztek Del Pieróék. A védelem gondjait viszont a számok is mutatják: már most öttel több gólt kapott a Juve, mint a teljes előző szezonban.

Ez az idény tehát már elúszott, de nagy kérdés, kikkel kezdi a következőt az "Öreg Hölgy". Lippi ugyan legendának számít a klubnál, de nem tudni, megbocsátják-e neki az eredménytelenséget. A mester nagyon szeretne maradni és új csapatot építeni jövőre, de nem biztos, hogy a klubvezetés is vele képzeli el a folytatást. Természetesen röppentek már fel nevek a szakvezető lehetséges utódaként.

Elsősorban Didier Deschamps-ot emlegetik, aki játékosként Bajnokok Ligáját nyert a klubbal, edzőként pedig az AS Monacóval ér el szép sikereket. Az érintett a minap azt nyilatkozta, egyszer majd nagyon szeretne a Juventus edzője lenni, de még nem érzi magát elég érettnek ehhez a feladathoz. Persze elképzelhető, hogy Deschamps a nyáron kap egy olyan ajánlatot Torinóból, amitől hirtelen megváltozik a véleménye.