Társoldalunk:

MTK-FTC: liga-vizsgálat a nézőtéri zsidózás miatt

A Magyar Labdarúgó Szövetség az MTK Baráti Kör nyílt levelére reagálva kijelentette: mélységesen elítéli az olyan szurkolói megnyilvánulásokat, mint amilyenekre a vasárnapi, MTK-Ferencváros mérkőzésen került sor, amikor is a vendégdrukkerek egy csoportja antiszemita jelszavakat skandált. Dr. Szieben László, az ilyen esetekben illetékes Magyar Labdarúgó Liga elnöke elmondta: vizsgálatot indítanak az ügyben.

Ganczer Gábor, az MLSZ sajtófőnöke emlékeztetett arra, hogy a tavaly július 17-én elfogadott 83/2003-as elnökségi határozat kimondja, hogy nézőtéri rendbontás, illetve a pályán lévők szidalmazása vagy rasszista megnyilvánulások esetén a játékvezetőnek előbb meg kell szakítania a találkozót, majd ha a rend nem áll helyre, le kell fújnia a mérkőzést.

Dr. Szieben László, az MLL igazgatója szerint lehetnek következményei a vasárnapon történeknek. "Ma délután egy átiratban figyelmeztettem a Fegyelmi Bizottság elnökét, hogy rendeljen el vizsgálatot az ügyben. Amennyiben a történtek kimerítették a szabályokban rögzítetteket, úgy neki kell megtennie a megfelelő intézkedéseket, ugyanakkor hozzáteszem, hogy az ilyesfajta 'közbeavatkozás' elsősorban a mérkőzés játékvezetőjének a feladata" - jelentette ki Szieben a liga hivatalos honlapján.

Az MTK Baráti Kör levelében többek között az áll, hogy "a televízió közvetítése révén nemcsak a stadionban lévők, hanem a szélesebb nyilvánosság is tanúja volt, amint a ferencvárosi szurkolók neonáci zászlót lobogtatva kórusban zengték, hogy mocskos zsidók".

Az MLSZ, illetve az MLL elnökének címzett levélben a szerzők kérik, hogy az elöljárók "hatáskörükben intézkedve" vizsgálják ki a történteket, és érvényesítsék a fegyelmi szabályzatnak megfelelő szankciót. Egyúttal jelzik: "aligha szorul különösebb magyarázatra, hogy azon a héten, amelyen komoly nemzetközi részvétel mellett emlékeztünk meg a magyarországi holokauszt kezdetének 60. évfordulójáról, még súlyosabb mindenfajta nyilvános antiszemita gyalázkodás". Továbbá azt írták, bíznak benne, hogy a két elnök síkra száll az ilyen és hasonló jelenségek ellen, s némasággal nem vállal cinkosságot a Ferencváros és más csapatok táborainak - reményük szerint - kisebbségét alkotó rasszista szurkolóival.

A négy kiállítással tarkított mérkőzést az MTK nyerte 1-0-ra.

(MTI)/[origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK