Vágólapra másolva!
Kedden az MLSZ-ben sajtótájékoztató keretében találkoztak a Magyar Kupa döntőseinek (Ferencváros, Budapest Honvéd) és az előmérkőzést játszó, a Szabad Föld-kupa fináléjába került együttesek (Bag, Tárnok) képviselői. Mint kiderült tévéközvetítés valószínűleg nem lesz, de a Petőfi Rádió a második félidőtől sugározza az összecsapást, amelyre 3000, 4000 és 5000 forintba kerülnek a belépők.

A Kincses Kalendárium által is támogatott Szabad Föld-kupáért az előmérkőzést a Bag és a Tárnok együttese vívja délután három órától, s mindkét gárdában pályára lépnek egykori élvonalbeli labdarúgók. A bagiak csapatkapitánya Szekula Ferenc, míg a tárnokiaknál az egykori válogatott Zombori Andrásra a legbüszkébbek, továbbá a nemzeti tizenegyben ugyancsak szerepelt Orosz Ferenc és Csucsánszky Zoltán, a Videoton jelenlegi ügyvezetője is a csapatot erősíti.

A Magyar Kupa döntőjére ezt követően kerül sor, amelyről a két szakvezető közül elsőként Pintér Attila, az FTC vezetőedzője nyilatkozott: "Nagyon rossz sorozatot hagytunk magunk mögött, mégis bizakodó vagyok, mivel több játékosom is felépült, vagy letöltötte eltiltását a döntőre, így például Kapic, Kiss György, Vukmir és Gyepes szereplésére is számíthatok. Tudjuk, hogy a Honvéd jó formában van, ám nekünk feltétlenül át kell lendülnünk a holtponton, hiszen mindenképpen meg akarjuk nyerni a kupát, s végre örömöt kell szereznünk szurkolóinknak. Azt viszont szeretném megköszönni az MLSZ illetékeseinek, hogy a döntőre sem a szurkolóinknak, sem a csapatnak nem kell oda-vissza ötszáz kilométert utaznia Zalaegerszegre, ami nekünk azért is fontos, mert vasárnap délelőtt Debrecenben kell bajnokin pályára lépnünk."

Gálhidi György, a Budapest Honvéd vezetőedzője is optimista a finálé előtt: "Én is szeretném megköszönni a szövetségnek, hogy a fővárosi rendezés mellett döntöttek. Noha a bajnokságban valóban jól szereplünk, úgy érzem, mi is holtpontra kerültünk, érezhető némi fáradtság a csapaton. Ráadásul a Fradi esélyesebb, ám szeretnénk meglepetést okozni, amivel biztosítanánk a nemzetközi kupaszereplés lehetőségét. Nagy lelkesedéssel játszunk majd, mindent megteszünk a sikerért, remélem, a végén mi örülhetünk."

Ezután a két csapatkapitány is megszólalt. A ferencvárosi Lipcsei Péter már a hatodik MK-sikerére készül: "Egy játékos már mindenképpen kupagyőztesnek vallhatja magát, mégpedig pályaedzőnk, Keller József, aki ősszel a Honvédban pályára lépett kupameccseken. Abban bízom, hogy végül ő is ferencvárosi részről lesz kupagyőztes, ami nekem a hatodik Magyar Kupa-sikerem lenne a Fradival, ami, ha jól tudom, még senkinek sem sikerült idehaza."

Borgulya István, a kispesti csapatkapitány elszánt: "Alig tizennyolc évesen már kupadöntőn léphettem pályára, ám azt elveszítettük, remélem, a sors most kárpótol, és mi emelhetjük magasba a trófeát."

A fentebb említett Keller Józseffel kapcsolatban megkérdeztük Gálhidi Györgyöt, vajon a 38 évese balhátvéd beférne-e még a csapatába: "Simán. Keller Józsi ősszel is remekül futballozott, vezéregyénisége volt csapatunknak, és most is sokat segíthetne még nekünk, ám megértettük, hogy visszatért szeretett klubjába.".

Mivel a tárgyalások nem vezettek eredményre, így nem lesz tévéközvetítés, a Petőfi Rádió azonban a második félidőt már élőben adja. A labda 17.30-kor indul útjára a Puskás-stadionban, s a finálé játékvezetője Hanacsek Attila lesz.

Bánki József