Meglepetést okozhat az Albacete

A bajnokság előtt szinte mindenki biztosra vette, hogy a három újonc közül kettő, a Real Murcia és a CD Albacete csak egy szezonon át lesz tagja a Primera Divisiónnak, és a bajnokság végén mindkét klub kiesik. A Murcia búcsúja immár matematikailag is biztos, de az Albacete még küzd a bennmaradásért. Ráadásul nem is rosszak César Ferrando csapatának kilátásai: a gárda tavasszal jobban szerepel, mint ősszel (legutóbbi tíz mérkőzéséből ötöt megnyert), annak ellenére, hogy januárban nem erősített jelentősen.

Amennyire meglepetés volt tavasszal az CD Albacete feljutása, annyira meglepő lenne, ha a csapat bent tudna maradni a szezon végén - mondták még néhány héttel ezelőtt is a spanyol labdarúgás szereplői és rajongói, és bizony a bajnoki táblázatra, valamint a tabella hátsó felében tartózkodó csapatok kereteire pillantva nehéz lett volna velük vitatkozni.

19 forduló után az újonc a 16. helyen állt, mindössze jobb (azaz kevésbé rossz) gólkülönbségével megelőzve a Celta Vigót, illetve a már másodosztályt jelentő pozícióban tanyázó Real Zaragozát. Ráadásul a riválisok közül több csapat is megerősödött a januári átigazolási időszakban (a Celta Vigo a szerb Szasa Ilicset, az RCD Espanyol a román Claudiu Nicu Raducanut, a Real Zaragoza Movillát és Danit szerződtette), míg az Albacete vezetősége a klub meglehetősen szűkös anyagi lehetősége okán nem gondolkodhatott ilyen nevekben.

A legnevesebb érkező Fernando Navarro volt, akit az FC Barcelonától kapott kölcsön az együttes, de azt hamar be kellett látniuk a szurkolóknak, hogy a fiatal védő egyedül nem lesz képes megmenteni a csapatot, a feladat a "régiekre" hárul. A vezetőedző César Ferrando kvalitásait dicséri, hogy az utóbbi hónapokban sikerült felráznia a társaságot, amely ha nem is menetel parádésan, de szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat. Különösen a közvetlen riválisok ellen szerepel jól a gárda, ami, figyelembe véve, hogy ellenük minden pont "duplán számít", igen fontos a kiesés elleni harcban.

Mind a csapat, mind a szurkolók tisztában vannak vele, hogy az Albacetének nem a Real Madridot, az FC Barcelonát, vagy éppen az RC Deportivót kell legyőznie (a három nagy elleni hat találkozón még pontot sem tudott szerezni az újonc), hanem a hozzá hasonló (anyagi) helyzetben lévő gárdákat. Ebben a műfajban pedig nem szerepel rosszul az Albacete, hiszen pontjai java részét a táblázaton mögötte (vagy éppen csak előtte) található csapatok ellen szerzi. A Racing Santandert és a Real Sociedadot oda-vissza legyőzték Ferrando tanítványai, az RCD Mallorca és az RCD Espanyol ellen négy-négy, a Real Murcia és a Real Zaragoza ellen három-három, a Celta Vigo ellen pedig egy pontot sikerült szerezni. Ez összesen 27 pont, azaz a csapat össztermésének csaknem hetven százaléka.

Mindennek oka a szakértők szerint az, hogy a csapat teljesítménye rendkívül egyenletes: szinte minden találkozón ugyanazt a teljesítményt nyújtja a gárda, és amelyik ellenfelekkel szemben ez elég a sikerhez, azt legyőzi; a nagyok ellen, amikor szükség lenne valami pluszra, váratlan, bravúros dolgokra, viszont elmarad a meglepetés. Az említett váratlan húzásokra ugyanis csak a klasszisok képesek, az Albacete keretében pedig nincs ilyen játékos. Jó futballisták ugyan akadnak, de igazi vezéregyéniség, aki egyedül is képes megnyerni egy-egy mérkőzést, nem.

Bár a klub kapusai között akad egy világszerte ismert név, de Carlos Ángel Roának inkább a múltja, mint a jelene veretes. Az 1998-as világbajnokságon ő védett az argentin válogatottban, de később inkább a vallást választotta a futball helyett, és visszavonult az élsporttól. Tavaly ugyan visszatért, de már nem képes azt a teljesítményt nyújtani, mint néhány esztendővel ezelőtt, így általában az Albacete összeállítása sem az ő nevével kezdődik, hanem Manuel Almuniáéval. A védelem összetétele szinte az egész szezon folyamán változatlan: Óscar, Pablo és Pena alig-alig mulasztott bajnokit az idényben, mellettük általában Buades, vagy január óta Fernando Navarro tagja a hátsó alakzatnak.

A középpályán David Sánchez, Líber Parri, illetve a veterán francia, Laurent Viaud nélkül nem nagyon kezdődik meccs, a negyedik helyre a belga Ludovic Delporte, vagy az utóbbi időben rendkívül gólerős Pablo Redondo pályázik eséllyel. A legnagyobb gondok a csatársorral vannak: ugyan a támadók nem játszanak rosszul, csak éppen gólt nem nagyon lőnek. A házi góllövőlistát Carlos Aranda vezeti hét találattal, rajta kívül az uruguayi (egykoron az FC Internazionalét is megjárt) Pacheco ötször, Mikel pedig négyszer "zörgetett", ami nem nevezhető soknak, még egy újonccsapatnál sem.

Hogy igazi gólvágó, klasszisjátékosok és bravúrok nélkül bent lehet-e maradni a világ egyik legerősebb bajnokságában? Elvileg nem, de az Albacete háza táján nagyon bíznak abban, hogy sikerül az, ami az FC Barcelona és a Real Madrid elleni bajnokikon még egyszer sem: felborítani a papírformát.