Vágólapra másolva!
Az Udinese az előző bajnokságot a hatodik helyen zárta, így a fekete-fehérek az ősszel elindulhattak az UEFA-kupában. Erre a szezonra sem lehetett más Luciano Spalletti csapatának célkitűzése, mint a nemzetközi szereplés kivívása. Úgy fest, ez sikerül is az udineieknek, elsősorban remek idegenbeli szereplésüknek köszönhetően.

Az olasz bajnokságban a tradicionális nagycsapatok kivételével, amelyek mindenhol, mindenki ellen esélyesnek számítanak, a mérkőzések többségén a házigazdák nyugodtan számolhatnak a három ponttal. A közép- vagy kiscsapatok számára ritkán adatik meg egy idegenbeli győzelem, az, hogy egy gárda idegenben több pontot szerezzen, mint saját stadionjában, egyenesen csodaszámba megy. Ebben a szezonban azonban két csapat, a Chievo Verona és az Udinese is eredményesebb vendégként, mint otthon.

Különösen utóbbi gárda teljesítménye figyelemre méltó: Luciano Spalletti tanítványai már hét idegenbeli győzelemnél tartanak. Ha hazai pályán is ilyen magabiztosan szerepelne a csapat, minden bizonnyal nem a hetedik helyen állna. A Friuli stadionban ugyanis becsúsztak váratlan vereségek: az, hogy az AS Roma és a Lazio elvitte mindhárom pontot Udinéből, nem okozhatott különösebb tragédiát a csapat háza táján, de a Sampdoria és a Bologna FC elleni kudarc aligha volt a szezon elején bekalkulálva.

Idegenben viszont bravúrt bravúrra halmoz a Spalletti-alakulat: csak a bajnokság első három helyezettje, az AC Milan, az AS Roma és a Juventus FC szerzett több pontot vendégként, mint a fekete-fehérek. Az Udinese eddig hét győzelmet aratott otthonán kívül: Martin Jörgensenék elhozták a három pontot Modenából, Anconából, Bresciából, mindkét milánói csapat pályájáról, Reggio Calabriából és Genovából is.

Hogy minek köszönhető ez a bravúrsorozat? Elsősorban Spalletti mester remek taktikájának, mely a gyors kontrákra épül. A kopasz trénernek ehhez persze előbb egy olyan védelmet kellett összeraknia, amely nem nagyon kapitulál, és még a legnagyobb csapatok otthonában is biztosan áll a lábán. A megoldás a Valerio Bertotto, Roberto Néstor Sensini, Per Kroldrup trió lett Morgan de Sanctis kapus előtt. A rutinos, kiválóan helyezkedő olasz és argentin, valamint a fiatal, lendületes dán bekk remekül kiegészítik egymást, és a rombolás mellett a támadások építéséből is kiveszik részüket.

Előttük rendre öt, vagy inkább "négy és fél" középpályás szerepel. A "fél" Jörgensen, akinek elég nehéz meghatározni a posztját. A dán eredetileg irányító középpályás, de gyakran felbukkan a csatársorban is, akkor 3-4-3-ra módosul a csapat felállása. A középpálya közepén kizárólag P betűs játékosok jöhetnek szóba Spallettinél: Mirko Pieri, Michele Pazienza, Giampiero Pinzi és David Pizarro közül általában ketten játszanak egyszerre, legtöbbször utóbbi kettő kezd. A chilei azonban ebben a szezonban sokáig sérült volt, így kapott több lehetőséget Pazienza és Pieri, valamint a kakukktojásként nem P betűvel kezdődő vezetéknevű Ali Sulley Muntari.

Egy kontrákra építő csapat játékában természetesen kiemelt jelentősége van a szélsőknek, akik gyors elfutásaikkal, beadásaikkal hivatottak szétzilálni az ellenfelek védelmét. Az Udinesénél ezt a feladatot külföldiek látják el. A jobb oldalon mindenképpen dél-amerikai játékos szerepel: a brazil Alberto és az argentin Lucas Castroman váltják egymást mérkőzésről mérkőzésre, a bal szélen viszont bérelt helye van Marek Jankulovskinak. A cseh amellett, hogy a szélsők általános, fentebb vázolt feladatait remekül ellátja, kapura is igen veszélyes: ebben a bajnokságban már négyszer talált be, ezzel harmadik helyen áll a házi góllövőlistán. Nála több gólt csak a gárda két olasz csatára szerzett: az egykori utánpótlás-válogatott Vincenzo Iaquinta kilenc, a bajnokság egyik legnagyobb felfedezettje, Dino Fava Passaro pedig már 12 gólnál tart.

Ha mindenáron hiányosságot keresünk az Udinese csapatában, talán azt említhetjük meg, hogy kissé rövid a gárda cserepadja: a védelemben csak Alessandro Pierini képes a három kezdő játékoshoz hasonló teljesítményre, a középpályán a P betűsökön kívül nincs igazán bevethető játékos, a csatársorban pedig még kisebb a választék: Carsten Jancker fekete-fehérben szerzett góljaiból nehéz hosszabb összefoglalót készíteni, a német "tank" az utóbbi két évben összesen kettő gólra volt képes, szezononként igazságosan elosztva. A másik lehetőség a dél-afrikai Siyabonga Nomvete, aki viszont az Udinese mezében évek óta nem zörgette meg az ellenfelek hálóját.

Amíg tehát az ideális tizenegyet küldheti pályára Luciano Spalletti, nincs különösebb gond sem a játékkal, sem az eredményekkel, de ha valamilyen oknál fogva valakire nem számíthat a mester, már akadozik a gépezet. A csapat jövőjére nézve kulcsfontosságú lehet, hogy sikerül-e megtartani az egyre több nagycsapat által csábított kulcsjátékosokat. De Sanctis kapus biztosan marad, ő ugyanis a minap szerződést hosszabbított, de ugyanezt felelőtlenség lenne kijelenteni Jankulovski, Pizarro vagy Iaquinta esetében. Nélkülük pedig nemhogy az előrelépésre nem lesz esélye az Udinesének, de könnyen lehet, hogy a fekete-fehérek beleszürkülnek a középmezőnybe.