Vágólapra másolva!
Európában sorra érnek véget a bajnokságok, a hét végén Ausztriában és Horvátországban is bajnokot avattak, de Franciaországban is már csak matematikailag lehetséges, hogy ne a Lyon végezzen az élen. Argentínában viszont még messze van a bajnokság vége, de a River nagy lépést tett a clausura megnyerése felé azzal, hogy a szuperrangadón 1-0-ra legyőzte a Boca Juniorst.

Ahogy közeledik a szezon vége, egyre több országban dől el a bajnoki cím sorsa Európában: erre a hét végére újabb két országban derült fény a végső győztes kilétére. Ausztriában a Grazer AK fennállása első bajnoki címét szerezte meg, míg Horvátországban a Hajduk Splitnek sikerült megvédenie tavalyi elsőségét, megelőzve a nagy rivális Dinamo Zagrebet.

A sógoroknál a szezon elején mindenki biztos volt benne, hogy a két bécsi "óriás", a Rapid és az Austria között dől majd el az aranyérem sorsa, azonban a Grazer AK-nál máshogyan gondolták a dolgot. A klub eddigi dicsőséglistáján "csak" három kupagyőzelem szerepelt, azonban a Vörösök a mostani pontvadászatban rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva végig ott voltak az élmezőnyben, és tavasszal meg is előzték a szezont remekül kezdő, azonban később visszaeső Austriát.

Az utolsó előtti fordulóban aztán a bécsiek - kapujukban a télen igazolt Sáfár Szabolccsal, aki először védett az Austriában bajnokin - az újonc Mattersburghoz látogattak, és a kiscsapat alaposan meglepte nagynevű ellenfelét: Fülöp Zoltán már az első percben vezetést szerzett a Mattersburgnak, amely végül 4-1-es győzelmet aratott, és ezzel bebiztosította élvonalbeli tagságát.

A GAK-nak a Pasching ellen így aztán egy döntetlen is elégséges lett volna ahhoz, hogy behozhatatlan előnyre tegyen szert, és amikor a góllövőlista élén álló Roland Kollmann megszerezte szezonbéli 26. találatát, akkor az Arnold Schwarzenegger stadionban már mindenki ünnepelt. A vendégek azonban nem adták meg ilyen könnyen magukat, a szlovén Kovacevic révén egyenlítettek, és a győzelemhez is közel álltak, de a graziak végül megőrizték a döntetlent. A siker leginkább a trénernek, Walter Schachnernek köszönhető, aki 2002 novemberében az utolsó helyen vette át a csapatot - most pedig aranyéremre vezette a gárdát. Nem csoda, hogy a VfB Stuttgart őt szemelte ki az esetlegesen távozó Felix Magath helyére.

Horvátországban szokás szerint a Hajduk Split és a Dinamo Zagreb harcolt az aranyéremért, a többi csapat közel húsz ponttal lemaradva követte őket. A szezon nagy részében a Hajduk volt fölényben, és vezette is a tabellát, ám amikor pár héttel ezelőtt idegenben kikapott a Dinamótól, akkor visszacsúszott a második helyre.

Ennek következtében menesztették a trénert, Zoran Vulicot, mivel úgy tűnt, hogy a csapat lecsúszik az aranyról - ám a következő héten a zágrábiak botlottak, és a Split visszakerült az első helyre, amit már nem is engedett ki a kezéből. Az aranyérmet így tehát az a Petar Nadozeva vehette át, aki mindössze három bajnokin ült a kispadon, köztük a hét végi, Varteks Varazdin elleni találkozón is, amelyen a Hajduk 38 ezer néző előtt bebiztosította magának az aranyérmet.