Társoldalunk:

Münchenben mindenki csalódott

A szezon előtt a legnagyobb kérdés a német drukkerek körében az volt: melyik klub lehet a Bayern München vetélytársa. Válaszként felmerült a Borussia Dortmund, a Bayer Leverkusen, az FC Schalke 04, de még a Hertha BSC neve is, azonban a megoldás egy olyan egyesület lett, amelyre szinte senki sem gondolt: a Werder Bremen fantasztikus teljesítményt nyújtva begyűjtötte az aranyérmet, és a bajorok saját mércéjüket tekintve ismét csalódást okoztak.

Azok után, hogy az előző szezonban a Bayern hatalmas fölénnyel végzett az élen, nagyon sokan tartottak attól, hogy a müncheniek megint hasonlóan szerepelnek majd, és komoly ellenfél nélkül, díszlépésben nyerik meg a Bundesligát. Hogy végül nem így történt, az csak részben köszönhető a bajoroknak, a Werder Bremen ugyanis teljesen váratlanul olyan kimagasló teljesítményt nyújtott, amellyel a többi csapat nem tudott mit kezdeni.

A brémaiak végül 74 ponttal fejezték be a pontvadászatot, aminél többet a hárompontos rendszer bevezetése óta mindössze egyetlen gárda gyűjtött be: a Bayern az előző idényben 75 egységig jutott. A Werder akár meg is dönthette volna ezt a rekordot, ha a bajnoki cím bebiztosítása után nem lazsálja el az utolsó két mérkőzését. A brémaiak sikereinek záloga elsősorban a rendkívül jó csapategység volt, na meg az összeszokottság: az ideális kezdő tizenegy csak a lehető legritkábban változott.

Jellemző, hogy a játékoskeretből kilencen (!) több mint harminc találkozón ott voltak a kezdő tizenegyben, és Ümit Davala is csak sérülése miatt került ki az együttesből a bajnoki hajrában. Vagyis az alapcsapat szinte végig együtt maradt, és mivel a nemzetközi porondon nem kellett helytállnia a társulatnak, az együttes végig bírta szuflával a bajnoki küzdelmeket. A német szakírók elsősorban a Werder középpályássorát emelték ki, ahol Thomas Schaaf edzőnek sikerült megtalálnia a tökéletes összetételt azzal, hogy Frank Baumannt a védelemből a középpályára vezényelte előre. A csatársorban pedig ott volt Aílton, aki remek százalékban használta ki gólhelyzeteit, és végül a gólkirályi címet is megszerezte, ráadásul nagyon sok találattal: a brazil 28-ig jutott, és a Bundesligában utoljára ennyi gólt Karl-Heinz Rummennigge szerzett - még az 1980-81-es bajnokságban...

A Bayernnek csak az ezüst maradt, és Münchenben ez (a Bajnokok Ligájától való viszonylag korai búcsúval együttvéve) egyértelműen kudarcnak számít, hiszen a bajorok három év alatt másodszor maradtak trófea nélkül. A müncheniek visszaesése elsősorban a védelem gyengélkedésének köszönhető; a gárda sokkal több gólt kapott, mint az előző szezonban. Ehhez hozzájárult, hogy Oliver Kahn korántsem védett olyan jó formában, mint korábban, a középhátvédek közül Thomas Linke és Robert Kovac is hosszabb ideig sérült volt, így a bajnoki hajrában többször is előfordult, hogy Jens Jeremiesnek kellett a védelem tengelyében szerepelnie, ami bizony nem az ő posztja.

De a középpályásokkal sem lehetnek maradéktalanul elégedettek a bajorok, különösen a kreativitás hiányzott a csapatból (Mehmet Scholl és Sebastian Deisler sérüléseik miatt csak elvétve léptek pályára), Michael Ballack pedig egymaga nem tudta cipelni a hátán a gárdát. Nem csoda, hogy a következő idényre a két fő kiszemelt a brazil Lúcio, illetve a portugál Deco, az ő esetleges csapatba építésük azonban már nem Ottmar Hitzfeld, hanem Felix Magath feladata lesz, elvégre a következő szezonban ő irányítja majd a Bayernt.

Magath a VfB Stuttgartot hagyta ott a bajorok kedvéért, és a sváboknál nem sikerült teljesen megismételnie az előző évi remeklést. A stuttgartiak ugyan most is ott voltak az élmezőnyben, és különösen ősszel kiválóan is futballoztak, ám a "vad ifjak" lendülete tavaszra elfogyott (pedig Magath igyekezett frissíteni a keretet, a télen három új szerzemény is érkezett), és végül még a dobogóról is lecsúszott az együttes. A csapat védelme egészen fantasztikus teljesítményt nyújtott, hiszen a Stuttgart 34 mérkőzésen mindössze 24 gólt kapott, ám a támadórészleg nem tudott felnőni a feladathoz: az 52 rúgott gól nagyon kevésnek számít. A házi gólkirálysághoz már tíz találat is elég volt Kevin Kuranyinak, de legnagyobb örömünkre a magyar Szabics Imre csak egy góllal maradt el tőle. A stuttgartiak számára az igazi szakítópróba a következő idény lesz, amikor kiderül, hogy Magath nélkül mire képes az együttes.

A harmadik hely és az ezzel járó BL-indulás így a Bayer Leverkusené lett, amelynek sikerült feledtetnie a tavalyi kisiklást, amikor a gárda majdnem kiesett a legjobbak közül. A játékoskeret csak minimálisan változott tavaly nyáron, a kezdő tizenegybe tulajdonképpen csak Róbson Ponte került be az új szerzemények közül, ennek ellenére a csapatot mintha kicserélték volna, és a gyógyszergyáriak végig az élmezőnyben voltak. A leverkuseniek a tavaszi szezon elején bekövetkezett hullámvölgy nélkül akár a bajnoki címért is versenybe szállhattak volna, de a klubnál így is tökéletesen elégedettek a szerepléssel. Különösen a támadórészleg tett ki magáért, hiszen csak a Werder Bremen szerzett több gólt, és a csatársorban volt a két legtöbbet fejlődött futballista: a brazil Franca, akit egy évvel korábban még hatalmas csalódásként értékeltek, mostanra pedig az egyik első számú közönségkedvenc lett, illetve a bolgár Dimitar Berbatov, aki a mostani szezonban több gólt ér el, mint az előző két idényben együttvéve.

Nemzetközi szereplésnek örülhetnek még Bochumban, és a Ruhr-vidéki egyesület a Werder mellett a szezon másik kellemes meglepetése volt. Ugyan Peter Neururer mester már a bajnokság kezdete előtt kijelentette, hogy csapata odaérhet az UEFA-kupás helyekre, de akkor még senki sem vette komolyan. A csapat azonban nem hazudtolta meg mesterét, és elsősorban kiváló hazai szereplésének köszönhetően egészen az ötödik helyig nyomult előre. A Ruhr stadionban az együttes mindössze egyetlen vereséget szenvedett, és az egész szezon során csupán három gólt kapott, ami egészen kiemelkedő teljesítménynek számít. A klubnál pedig tudatos szakmai munka folyik, ami abból is látszik, hogy már most szinte teljes a következő idényre a keret: az iráni Vahid Haszemjan és Frank Fahrenhorst távozása mellett már most biztos a dán Tommy Bechmann (Esbjerg FB), Michael Maltritz (Hamburger SV), Filip Trojan (FC Schalke 04) és Zvezdan Misimovics (Bayern München) érkezése.

A Bayern mellett leginkább a Borussia Dortmundnál és a Hertha BSC-nél könyvelhetik el kudarcként az idényt. Mindkét klub alaposan elmaradt az előzetesen kitűzött céloktól, és ez főleg a BVB esetében jelent nagy problémát: azzal ugyanis, hogy a dortmundiak nem kvalifikálták magukat a nemzetközi porondra, az amúgy is rossz anyagi helyzetben lévő klub még szorultabb pozícióba került. A nyáron minden bizonnyal nagy kiárusítást tartanak majd Dortmundban, többek között Torsten Frings, Dedé és Tomás Rosicky is távozhat, a klub pedig könnyen visszasüllyedhet a középmezőnybe.

A Herthánál a szezon végén úgy ünnepeltek, mintha legalábbis a bajnokságot nyerték volna meg, pedig csak annyi történt, hogy a berliniek elkerülték a kiesést: ahhoz képest azonban, ahogyan a fél távnál álltak, ez is nagy eredménynek számított. Persze, ha azt vesszük figyelembe, hogy a bajnokság kezdete előtt még a harmadik hely volt a cél, már nem olyan jó a helyzet... A fővárosban azonban a jelenlegi szezont úgy fogják fel, mint egy kisiklást, és a következő idénynek valószínűleg megint vérmes reményekkel vágnak neki.

A középmezőnyben való szereplés a VfL Wolfsburg, az FC Schalke 04 és a Hamburger SV számára is kisebb csalódást jelent, hiszen mindegyik gárda a nemzetközi kupaszereplést tűzte ki célul. Utóbbi két klub vezetősége a jelek szerint hasonlóan látja a helyzetet, mert mindkét oldalon sztárigazolásokban keresik a megoldást: a gelsenkircheniek máris megszerezték Aíltont és Mladen Krsztajicsot a bajnokcsapattól, a HSV pedig a belga Émile Mpenzát mondhatja magáénak. A Farkasoknál ezen a szakaszon már túl vannak, ők viszont a Volkswagen cég miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy alacsonyabbra tegyék a mércét.

Tökéletesen elégedettek viszont pozíciójukkal a Hansa Rostocknál, a Borussia Mönchengladbachnál, az SC Freiburgnál és a Hannover '96-nál: ezek a klubok a túlélésért küzdöttek, amit sikerrel is abszolváltak. Jellemző azonban, hogy a Freiburg kivételével mindegyik gárdának edzőcseréhez volt ehhez szüksége, és az eredmények egyedül a keletnémet együttesnél javultak látványosan azután, hogy új szakvezető került a kispadra: a Hansa utoljára 1998-ban szerepelt ilyen jól. Az 1. FC Kaiserslautern esetében a szezon előtt büntetésként levont három pont nagyon sokat nyomott a latban: ha nincsen ez a levonás, akkor a Vörös Ördögök minimum három hellyel előrébb végezhettek volna.

Ami a kiesőket illeti, két újonc csak átszállójegyet váltott az első osztályra, az Eintracht Frankfurt és az 1. FC Köln nem tudott megkapaszkodni a legjobbak között. Mindkét patinás együttesnél a vezetőség rossz döntései is alaposan hozzájárultak a kieséshez, és ez fokozottan igaz az 1860 Münchenre, amely az idény közben az elnökét is elveszítette. Az Oroszlánok eleve rizikós koncepciót választottak azzal, hogy próbáltak fiatal focistákra építeni, de a csapat akkor omlott össze igazán, amikor fény derült az új stadion körüli pénzügyi botrányra, és nagy lett a bizonytalanság az egyesület körül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK