Vágólapra másolva!
A kétéves szerződését kitöltő Victor Fernandez helyett a következő idénytől az FC Barcelona s a sevillai klub volt vezetőedzője, Llorenc Serra Ferrer irányítja a Real Betis labdarúgócsapatát.

A távozó tréner búcsúüzenetében elnézést kért a szurkolóktól, amiért a közelmúlt jelentős erősítései ellenére a csapat nem teljesítette az elvárásokat, tavaly a 8., míg idén a 9. helyen zárta a bajnokságot.

"Viselem a felelősséget a szerényebb eredményekért, de szeretném, ha a szurkolók is tudnák: mindent megtettem azért, hogy a csapat eredményes legyen" - mondta a 43 éves Fernandez.

A tréner kiváló kerettel dolgozhatott együtt, hiszen a brazil Denilson és Marcos Assuncao, valamint a spanyol válogatott Joaquin a világ szinte összes klubjában meghatározó futballista lenne, s a többiek is jó teljesítményre képesek.

Az 50 éves Serra Ferrer 1993 és 1997 között tevékenykedett a Betisnél, az FC Barcelonát 2000 májusa és 2001 áprilisa között irányította. Később technikai igazgató volt a katalán klubban, ahonnan két évvel ezelőtt közös megegyezéssel távozott.