Vágólapra másolva!

Fehér Miklós-emlékmúzeum Győrött

Győrött megnyílt a Fehér Miklós-emlékmúzeum, amelyben a január 25-én elhunyt válogatott labdarúgó relikviáit láthatják az érdeklődők.

Mezek, trófeák, sálak, fényképek, újságcikkek és egyéb tárgyak idézik a csatár pályafutását és klubjait, a Győri ETO-t, az FC Portót, a Bragát, a Salgueirost, a Benficát és természetesen a magyar válogatottal kapcsolatos emlékeket is. A múzeumban megtalálható Fehér Miklós stoplisa és sípcsontvédője is, valamint filmeken megelevenednek a góljai, legnagyszerűbb megmozdulásai.

Az emlékhely a Soproni út 57. szám alatt található, keddtől péntekig 12 és 18 óra között látogatható. Fehér Miklós a Vitoria Guimaraes - Benfica bajnoki találkozó utolsó pillanataiban esett össze a pályán, s a leggondosabb orvosi segítség ellenére a kórházban elhunyt. Fiuk tragikus elvesztése után a szülők elhatározták, hogy egy múzeum létrehozásával is emléket állítanak neki.