Vágólapra másolva!

Felakasztják egy iráni focista szeretőjét

Kötél általi halálra ítélte a bíróság egy egykori iráni válogatott labdarúgó szeretőjét, aki megölte a férfi törvényes hitvesét. A per szenzációnak számított az iszlám köztársaságban, ahol a szerelmi élet és a bűnügyek tekintetében igencsak visszafogott a sajtó.

Tévé- és lapjelentések szerint a Sahla becenéven emlegetett szerető két évvel ezelőtt szúrta le Lalét, Nasszer Mohamad Haninak, a Perszepolisz iráni labdarúgócsapat egykori csatárának, majd edzőjének feleségét. A labdarúgás az iszlám mellett Irán "második vallásának" számít, Hani nagy csillagnak számított, és így a feleség meggyilkolása országos megdöbbenést váltott ki.

A per során azonban különös dolgok derültek ki a labdarúgó édes életéről, például az, hogy sok honfitársához hasonlóan ő is ópiumot szívott. Mi több, éveken át kettős életet élt, lényegében elhagyta feleségét egy másik nőért, aki ellátta kábítószerekkel és a perről szóló beszámolók szerint nem volt egészen beszámítható. A labdarúgó lakást vett ki szeretőjének és négy éven át vele élt a főváros egyik felkapott negyedében.

Sahla azonban nem érte be ennyivel, nem akart osztozni mással a férfin. Hani éppen németországi edzőtáborban volt, amikor a nő több késszúrással megölte feleségét. A meggyilkoltat két gyermeke találta meg a lakásban. Hanit magát is letartóztatták, több hónapon át bűnrészességgel gyanúsították, de végül szabadon bocsátották, ugyanis a kezdetben hallgatásba burkolódzó Sahla részletes beismerő vallomást tett.

Egy újságíró megkérdezte a labdarúgót, elmegy-e a kivégzésre. "El kell-e mennem? Igen, elmegyek" - hangzott némi töprengés után a válasz. Hanit csak 74 korbácsütésre és mintegy 25 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetésre ítélték - tiltott ópiumfogyasztásért.