Társoldalunk:

A fáradtság okozta a Loki Intertotó-vereségét

Váratlanul nagy arányú vereséget szenvedett a Debrecen az Intertotó-kupa első mérkőzésén Nagyszombatban, a Spartak Trnava együttesétől (0-3). A hajdúságiak fellépéséről és némileg még az elmúlt szezonról Sándor Tamással, a Loki frontemberével beszélgettünk.

- Netán a rövid nyári szabadságnak, vagy a még rövidebb felkészülésnek tudható be a hét végi vereség? - kérdeztük Sándort.
- Mindkettőnek, de leginkább annak, hogy kedden kezdtük el az edzéseket és szombaton már tétmeccsen kellett pályára lépnünk, így igen fáradtan mozogtunk. Ennyi idő nem lehetett elegendő a mérkőzésre való felkészülésre, ugyanakkor vallom, ha egy hónap múlva játszottunk volna a szlovák csapattal, simán nyerünk. Most nem lehet más célunk, mint a vasárnapi visszavágón bebizonyítani, hogy mi vagyunk a jobbak. A hátrány tetemes, ám megpróbáljuk kicsikarni a továbbjutást.

- Miként javul a sérülése, hiszen az utóbbi hetekben rendre fájós lábbal volt kénytelen játszani?
- Az Intertotó meccs előtt is bizonytalan volt a szereplésem, szerencsére azonban tudtam vállalni a játékot, igaz, én is fáradtnak éreztem magam.

- Mennyire foglalkoztatja még a csapatot az elveszített bajnoki cím?
- Már nem napi téma ez az öltözőben, persze, azért kell még idő megemészteni az elhalasztott lehetőséget. Ha csak az utolsó mérkőzést nézem, a Fradi motiváltabban futballozott és megérdemelten nyert, az utána következő napok nehezen teltek, mivel tudtuk, óriási esélyünk volt az aranyéremre.

- Az öt siófoki labdarúgó - Csernyánszki, Hegedűs, Virág, László, Sitku - leigazolásával mennyire nőtt az esélyük a bajnoki címre?
- Reméljük sokat, és abban is bízunk, hogy ha a Fradi visszakapta a sorstól a tavaly elveszített bajnoki aranyat, a következő szezonban mi kapunk kárpótlást.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy az említett siófoki futballisták az Intertotó-sorozatban nem léphetnek pályára, mivel a nevezéskor még nem voltak a Loki szerződtetett játékosai. A hajdúságiak jelenlegi keretéből, pontosabban a felvidéki találkozón szerepelt labdarúgók közül feltehetően távozik a DVSC-től Vincze Gábor, Balog Zsolt és Csehi Zoltán is.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK