Társoldalunk:

Gellei Imre marad a ZTE vezetőedzője

Megkezdte bajnoki felkészülését a ZTE labdarúgócsapata, s Nagy Ferenc, az igazgatótanács elnöke bejelentette, hogy egy plusz egy éves szerződést kötöttek Gellei Imre vezetőedzővel.

A korábbi szövetségi kapitány - aki a télen került vissza a zalai együtteshez - munkáját edzőként Komjáti András, a Vasas egykori játékosa és trénere segíti. Komjáti legutóbb a Sopront irányította. A kapusedző személyéről később dönt a zalai vezetés. Gellei eddigi segítői, Elekes József és Tamás Gyula családi okok miatt nem hosszabbították meg szerződésüket.

A játékosok közül Egressy Gábor biztosan távozik, az ő szerződését ugyanis nem hosszabbítja meg a ZTE. Eligazolhat még az élő kontraktussal rendelkező Vincze Ottó is. Újabb egyéves szerződést kötött az ZTE-vel Csóka Zsolt és Nagy Lajos. A zalaiak elvileg megállapodtak Józsi György átigazolása ügyében a Slavia Prahával, így ő végleg távozik a kék-fehérektől.

Az első edzésen mindössze egy új arcot lehetett felfedezni, Anka Zsolt Kecskemétről érkezett próbajátékra a ZTE-hez. Az egerszegi klub az augusztus eleji bajnoki rajtig hazai környezetben készül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK