Vágólapra másolva!
Hétfőn az FTC Rt. igazgatótanácsának rendkívüli ülése után július 15-től László Csabát nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjének. Az erdélyi származású szakember - aki évek óta Németországban él, elvégezte a kölni főiskolát, és idén januártól Lothar Matthäus segítőjeként dolgozik a magyar válogatottnál - kétéves szerződést kötött a zöld-fehér klubbal.

Az eredeti tervek szerint a Ferencváros ezen a héten újra a dunavarsányi edzőtáborban készült volna, ám Pintér Attila távozása után az Üllői úton folynak a gyakorlások. Július 15-ig Keller József pályaedző irányítja az edzéseket, addig az új szakvezető ismerkedik a körülményekkel, felméri a játékoskeretet, és elkészíti az elkövetkező időszak szakmai tervezetét.

Amíg hétfő délután Keller József vezetésével a futballisták edzettek, László Csaba a klubházban tárgyalt a vezetőkkel. Az igazgatósági tagok végül rábólintottak az új szakvezető kinevezésére, később pedig az is kiderült, hogy László munkáját az eddigiekhez hasonlóan Keller segíti majd, míg a kapusedző továbbra is Józsa Miklós lesz.

Az FTC Rt. igazgatósága ragaszkodott ahhoz, hogy László Csaba szerződésében szerepeljen valamennyi kitétel és feltétel, amit Pintér Attila múlt heti szerződéskiegészítésében is megfogalmaztak. A vezetőség és a tréner abban is megállapodott, hogy az elkövetkezendő két évben a szerződés mikor és milyen feltételekkel szüntethető meg.

A zöldek új vezetőedzőjével, aki a válogatottnál továbbra is pályaedzőként segíti Matthäus munkáját, nem sokkal a megállapodás után beszélgettünk.

- Nem tart a fogadtatástól, hogy sokan azt mondják majd, ön nem ismeri kellőképpen a magyar futball közegét?
- Nem félek ettől, eléggé ismerem a magyar futballt ahhoz, hogy bátran elvállaljam a feladatot. Tudom, hogy a Fradinál menny vagy pokol vár az edzőre. Tisztában vagyok azzal is, hogy a Ferencváros edzőjének lenni érzelmi kategória. Sokszor hallottam, hogy az Üllői útra érkező trénerek rendre bizonygatták, mennyire kötődnek a klubhoz, én ezt nem teszem, mert számomra a Fradi lelki kérdés, amit Székelyföldön szívtam magamba, ahol óriási kultusza van a zöld-fehér egyesületnek.

- Néhány napja arról lehetett hallani, hogy egy svájci szakember kerülhet ön mellé segítőnek. Eldőlt már a szakmai stáb összetétele?
- Valóban felmerült a svájci első osztályban, Schaffhausenben dolgozó kollégám esetleges szerepvállalása, ám a Ferencváros jelenlegi helyzetében nem ez a legfontosabb kérdés. A csapatnak most nyugalomra és sok munkára van szüksége, hiszen július végén már a Bajnokok Ligája selejtezőjében kell pályára lépni. A pályaedző továbbra is Keller József marad, mint ahogy a kapusok felkészítését a jövőben is Józsa Miklós végzi, erőnléti trénerként pedig visszakerül a stábba Simon Balla István. Keddtől már kizárólag a munkára kell koncentrálnunk, igyekszem minél előbb felmérni a keret összetételét, elkészíteni az edzéstervet, hiszen nincs sok időnk az első fellépésig.

László Csaba hétfőn délután az Üllői úti öltözőben bemutatkozott a játékosoknak, ugyanakkor a ligának még lehet egy-két szava dologhoz, amennyiben Pintér Attilát nem fizetik ki a Fradinál. A szabályok szerint ugyanis amíg az előző edzővel szemben tartozások állnak fenn, addig nem szerződtethetnek új trénert a klubok. A ferencvárosi vezetők éppen ezért bejelentették, hogy július 15-ig rendezik a tartozásaikat. Mindez azt is megmagyarázza, hogy László Csaba miért csak július 15. után veszi át az edzések irányítását.

Bánki József