Társoldalunk:

Détári: Hitelesnek tartom magam

Köztudott, hogy Somorjai Tamást a néhány napja távozott vezetőedző, Pintér Attila sokra tartotta. A Ferencváros 24 éves középpályása két évvel ezelőtt Celldömölkön, majd tavasszal az Üllői úton is együtt dolgozott Pintérrel, ám a trénerváltás után a játékos a távozását fontolgatja, mivel nem szeretne újra a cseresorban gubbasztani. Somorjai elmondta, hogy szíve szerint maradna kedvenc klubjában, ám pályafutása érdekében talán üdvösebb lenne a váltás.

- Igaz, hogy bejelentette a vezetőknek távozási szándékát? - kérdeztük Somorjait.
- A vezetőkkel még nem sikerült ez ügyben beszélnem, hiszen mostanában nagyon sűrű a program a csapatnál, az azonban igaz, hogy megfordult a fejemben a váltás gondolata.

- Mindez összefüggésben lehet azzal, hogy úgymond Pintér Attila egyik kedvenc játékosaként, az öltözőben többen kritizálták?
- Nem, szó sincs ilyesmiről. Ahogy mondani szokták, nem utáltak ki a többiek azért, mert Pintér Attilával együtt dolgoztam már Celldömölkön és a Fradinál is nála kerültem be a csapatba. Egyszerűen játszani szeretnék, márpedig jelenleg úgy látom, nem biztos, hogy ez az Üllői úton megadatna nekem. Szívem szerint maradnék a klubnál, hiszen ragaszkodom a Fradihoz, ugyanakkor huszonnégy évesen már nem szeretnék újra a kispadra szorulni, vagy a juniorcsapatban futballozni.

- Mikor dől el a sorsa véglegesen?
- Talán a jövő héten. Egyelőre még nem épültem el teljesen a sérülésemből, ezért külön edzéseket is végzek, viszont csütörtökön én is elutazom a csapattal a salzburgi edzőtáborba, ahol nyilván lesz lehetőségem beszélni László Csabával a jövőmről. A legfontosabb, hogy újra egészséges legyek, utána ráérek gondolkodni a többiről.

Információnk szerint Somorjait a Sopron és a Videoton is szívesen látná soraiban, és a játékos ügyében az ausztriai edzőtábor után szeretnének tárgyalóasztalhoz ülni a felek.

Bánki József

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK