Vágólapra másolva!
Az Intertotó-kupa után kedden az UEFA-kupa is elkezdődik, ahol mi magyarok is érdekeltek vagyunk, a selejtező első körében a Budapest Honvéd az örmény FC MIKA Asztarak otthonába látogat.

Gálhidi György nincs könnyű helyzetben, amellett, hogy szinte semmit nem tudni az örmény csapatról saját együttesénél is sok a kérdőjel. Az előző idényben a másodosztályt magabiztosan megnyerő és a Magyar Kupában ezüstéremig jutó gárdából távozik a kapus Molnár Levente (legutóbb Sopronban volt próbajátékon), a csapatkapitány Borgulya István (a német negyedosztályú Laupenhez igazolt), a védő Farkas Vikor, valamint két középpályás, Schafranek Ádám és Nánási Krisztián.

A bevételi oldalon egyelőre csak a bosnyák védő Stamenic szerepel, de az ő szereplése is kérdéses, mivel még nincs meg a játékengedélye. Ráadásul a csapat tavalyi házi gólkirálya, Horváth Péter a hétvégi siófoki tornán megsérült, így el sem utazott a csapattal. A Honvéd így várhatóan a következő kezdőcsapattal lép pályára: Silhavy - Bábik, Vámosi, Budovinszky, Takács - Dobos, Vadócz, Horky, Drobnjak, Vén - Kozarek.

Az ellenfél, a háromszoros kupagyőztes FC MIKA (korábbi nevén Kazah Asztarak) július 6-án játszott utoljára bajnokit, s a Shirak otthonában nyert 0-1-ra. A tabellán 13 forduló után a második helyen áll a gárda, csupán a Pjunyik Jereván előzi meg. Vlagyimir Gladilin együttese a svéd Östers, illetve az ukrán Illicsevec társaságában a fair play-listának köszönhetően jutott UEFA-induláshoz. Az örmény kiscsapat harmadszor vághat neki a nemzetközi sorozatnak 2000-2001-ben a román Rapid ellen bukott (0-3, 1-0), egy évvel később az ugyancsak román FC Brasov jelentett leküzdhetetlen akadályt (1-5, 0-2).

A találkozó helyi idő szerint 20 órakor kezdődik a jereváni Köztársaság-stadionban, a meccset északír játékvezetők irányítják.

az FC Mika kerete
kapusok: Tigran Aszlanjan, Szlavik Szukiasjan
védők: Arszen Dallakjan, Hajk Harutjunjan, Arszen Szimonjan
középpályások: Andrej Bulanov (orosz), Karen Jegiazarjan, David Grigorjan, Grigor Mkrtcsjan, Karen Muradjan, Armen Sageldjan
csatárok: Gor Hohanniszjan, Abraham Hasmanjan, Szamvel Nikoljan