Társoldalunk:

Diósgyőrben már a fellebbezést fogalmazzák

Amitől féltek a DVTK-nál, az bekövetkezett: a Diósgyőr nevezését a liga nem fogadta el, ennek híján viszont a csapat nem indulhat az NB I-ben. Guti Miklós, a DVTK ügyvezető igazgatója kijelentette, fellebbeznek a döntés ellen.

- Miben reménykedhetnek azután, hogy a liga elutasította a nevezésüket? - kérdeztük Guti Miklóst.
- Az utolsó pillanatig harcolunk az élvonalbeli indulásért, hiszen a pályán kiharcolt jogunkkal mindenképpen élni akarunk. Tény, hogy nehéz helyzetben vagyunk, s már csak az MLSZ-ben bízhatunk, a szövetség elnökségének jóindulatában. Ettől függetlenül a liga határozata ellen biztosan fellebbezünk.

- Ön szerint ennyire szigorú feltételeknek kell megfelelniük a kluboknak?
- Igen, hiszen infrastrukturális, gazdasági és humán előírásoknak is teljesülniük kell, márpedig ezeket nem mindenki képes garantálni. A gondok akkor kezdődtek, amikor annak idején az MLSZ közgyűlésének határozata alapján az NB I-es kluboknak UEFA-licenccel kellett rendelkeznie, noha az UEFA mindezt csak a nemzetközi kupákban induló csapatoktól várta el. Mi ettől, mármint a nemzetközi porondon való szerepléstől, jelen pillanatban igen messze vagyunk. De ha már itt tartunk, arra is kíváncsi lennék, hogy például az UEFA-kupában érdekelt albán, örmény, moldáv együttesek mindenben megfelelnek-e a szigorú követelményeknek.

- Említette, hogy már csak az MLSZ-ben bízhatnak, ezek szerint a liga segítségére már nem is számítanak?
- A liga vezetői az idény során többször is támogatták a DVTK-t, ám most úgy tűnik, elfogyott a segítség. Ismétlem azonban, az utolsó leheletünkig küzdünk az indulási jogért, hiszen az élvonalbeli tagságot kiharcoló játékosok és a páratlanul lelkes diósgyőri szurkolótábor megérdemli, hogy NBI-es csapata legyen. Ezért sem bízzuk a véletlenre a dolgot, és szakértőket kérünk fel a fellebbezésünk elkészítésére, amit már pénteken szeretnénk benyújtani a ligához.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK