Vágólapra másolva!
Az angol Premiershipben szereplő Chelsea labdarúgócsapata megszerezte Didier Drogbát, az Olympique Marseille elefántcsontparti csatárát. A londoni klub a Stamford Bridge-en augusztus 8-án rendezi meg Gianfranco Zola hivatalos búcsúmérkőzését, noha az olasz labdarúgó már egy évvel ezelőtt más csapathoz, a Cagliarihoz került. Az Everton vezetősége heti 50 ezer fontos fizetést ajánlott Wayne Rooneynak.

Roman Abramovics, a londoniak milliárdos orosz tulajdonosa 24 millió fontot fizet a francia klubnak, amely hatalmas profitot könyvelhet el a 26 éves csillag eladásán, hiszen tavaly 4 millió fontért vette meg a Guingamptól.

Az elmúlt szezonban Drogba 18-szor volt eredményes a bajnokságban, emellett 11 gólt szerzett a nemzetközi kupasorozatban, ahol a Bajnokok Ligája-kiesés után egészen a döntőig vezette a Marseille-t az UEFA-kupában.

Így a Chelsea gyakorlatilag befejezettnek tekinti az átigazolási szezont, hiszen José Mourinho, a gárda portugál szakvezetője bejelentette, hogy szerdáig mindenképpen véglegesíteni akarja keretét. A Sky Sports információi szerint azonban utolsó igazolásként a Chelsea még szívesen leszerződtetné az AS Romában mellőzött Európa-bajnok védőt, Trajanosz Dellaszt. Az olasz fővárosi klub ötmillió fontot kér a hátvédért.

A londoni együttes egyébként az egyesült államokbeli "szupertornán" kezdi meg a felkészülést. Az elmúlt esztendővel ellentétben a Chelsea ezúttal kevesebb játékost igazolt, hiszen a holtszezon alatt csak Paulo Ferreira, Arjen Robben, Mateja Kezman és Tiago érkezett, noha Dellasszal még hatra nőhet az érkezők száma.