Vágólapra másolva!
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) illetékesei továbbra is keresik Rudi Völler, a portugáliai Európa-bajnokság során lemondott szövetségi kapitány utódját. A legújabb kiszemelt Jürgen Klinsmann, az 1990-ban világbajnoki címet nyert támadó. Klinsmann örömmel fogadta a megkeresést.

Gerhard Mayer-Vorfelder, a DFB elnöke személyesen kereste fel az Egyesült Államokban élő klasszist, aki jelenleg üzletemberként dolgozik a tengerentúlon. Az egyetlen probléma, hogy a 39 éves Klinsmann - aki játékospályafutása során futballozott a Bayern München, az Internazionale, a Tottenham Hotspur és a Monaco csapatában is - eddig még nem edzősködött.

Németországban mostanság nem éppen a legkelendőbb a szövetségi kapitányi poszt, hiszen Völler távozása után többek között Ottmar Hitzfeld, a Bayern Münhen volt trénere és Otto Rehhagel, a görögökkel Európa-bajnoki címet szerzett szakember is visszautasította már a felkérést.

Klinsmann azonban örömmel fogadta a DFB megkeresését: "Ötórás, nyílt hangvételű és egyben konstruktív megbeszélést folytattunk, melynek során elemeztük a nemzeti együttes helyzetét. Jeleztem, hogy aktívan részt vennék az irányítás jelenlegi struktúrájának átalakításában. Abban maradtunk, hogy folytatjuk az egyeztetést" - nyilatkozott a SID hírügynökségnek a korábbi kiváló játékos.

"Az utóbbi negyven év legfontosabb sporteseménye lesz Németországban a 2006-os világbajnokság. Magától értetődő, hogy segítek, függetlenül a pozíciómtól" - tette hozzá, utalva arról, hogy ő nem elsősorban a portugáliai Európa-bajnokság során lemondott szövetségi kapitány, Rudi Völler lehetséges utódaként került a képbe.