Vágólapra másolva!
Az Arany Ászok Liga 3. fordulójának nyitómérkőzését Nyíregyházán játsszák, ahol szombaton, 17.30-kor a Matáv FC Sopron vendégeskedik. A figyelem azonban inkább Székesfehérvárra összpontosul, ahol a nyitóforduló szurkolói balhéja után újabb nehéz feladat hárul a rendezőkre: a Sóstói-stadionba ugyanis a Ferencváros látogat.

Az NB I-ben a bajnok Ferencváros Székesfehérvárott lép pályára, ahol nagyon komoly biztonsági intézkedésekre lesz szükség, hogy ne folytatódjon az Újpest elleni rendbontás-sorozat. A kapukat szombaton 17 órakor nyitják ki, de arra is számítani kell, hogy a környező utakat lezárja a rendőrség. A fehérvári klub úgy készül, hogy legalább 2-3 ezer fővárosi szurkoló kíséri majd el csapatát, összesen pedig hat-nyolcezren is kilátogathatnak a stadionba.

A Videotonban Magasföldi és Tereánszky-Tóth nem teljesen egészséges, de vállalni tudják a játékot, Schwarcz és Lattenstein még sérült. A hazai szurkolóknak az jelentheti a jó hírt, hogy letelt Hercegfalvi Zoltán eltiltása, a fehérváriak válogatott támadója így vélhetően pályára is lép.

A zöldeknél Udvarácz és Lipcsei biztosan nem játszhat, csakúgy, mint Balog Zoltán, aki még a Diósgyőr elleni mérkőzésen sérült meg. "Az edzőim azonban mondták: nem kell kockáztatni, pihentesem a lábam, hogy szerdára teljesen felépüljek. Szerencsére nem tűnik súlyosnak a sérülésem, ezért bízom benne, hogy a Sparta elleni meccsen már 100 százalékos állapotban leszek" - nyilatkozta a védő a klub honlapján.

A papírforma lapaján hazai sikert várható az MTK-Pápa (a Hungária körúton ismét játékra jelentkezett Füzi) és a Győr-Pécs összecsapáson is, de a Kaposvár-Újpest, a Honvéd-ZTE, a Békéscsaba-Vasas, illetve a Diósgyőr-Debrecen találkozó is nagy csatát eredményezhet.