Vágólapra másolva!
Gyengébb játékkal, de győzelemmel köszöntötték az MTK játékosai Garami József vezetőedzőt abból az alkalomból, hogy a rutinos mester a Pápa ellen (1-0) 500. alkalommal ült élvonalbeli mérkőzésen a kispadon. A mesteredzőnek a kezdés előtt Sándor Károly, a kék-fehérek legendás csatára nyújtott át ajándékot, mint ahogy a publikum is hosszú percekig ünnepelte a szakvezetőt. Garami Józseffel a találkozóról, a jövőről, de egy kicsit a múltról is beszélgettünk.

- Gratulálunk a szép jubileumhoz, ugyanakkor, ha belegondolunk, hogy tíz évet a pécsi utánpótlásnál is eltöltött, akár a hétszázadik meccsét is ünnepelhette volna az élvonalban.
- Lehet, de én nem bánom, hogy így alakult, mert az utánpótlás mindig is a szívügyem volt, ráadásul azért sem panaszkodhatok, mert hosszú évtizedek alatt is a futball mellett maradhattam, márpedig imádom ezt a szép játékot.

- Pécs után Újpesten, az MTK-nál, Győrben, a Ferencvárosnál is edzősködött, ami után obligát a kérdés: hol érezte magát a legjobban?
- Ez ügyben is szerencsésnek tartom magam, hiszen mindenütt jó kapcsolatot sikerült kialakítanom a vezetőkkel és a játékosokkal is. A legszebb szériát az MTK-nál éltem meg, amikor tizenöt meccsen maradtunk veretlenek, s bizony kár lenne tagadnom, a tavalyi bajnokság elveszítését, a Debrecen elleni gól nélküli döntetlent hihetetlenül nehezen emésztettem meg.

- A Pápa elleni mérkőzésen mennyire érezte a játékosain az ünnepi hangulatot?
- Ez nem lehetett téma náluk, nekik ugyanis a játékra kellett koncentrálni. Való igaz, nem futballoztunk jól, ezúttal az idősebbek, és a fiatalabbak is gyengélkedtek, ám örülök a győzelemnek, mert ennek az átalakulóban lévő csapatnak szüksége van a sorozatos sikerélményekre.

- Netán az Újpest elleni halasztás miatt tört meg a bajnoki rajt lendülete?
- Nekünk valóban nem jött jól a halasztás, hiszen a Sopron elleni háromgólos győzelem eleve feldobta a csapatot, no meg hét hetes felkészülés után játszottunk egy tétmeccset, majd legközelebb két hét múlva léptünk pályára, ami szintén befolyásolta a felkészülést. Ettől függetlenül a két győzelem bíztató a jövőt illetően, ám magam is kíváncsian várom, hogy a fiatalok milyen játékkal rukkolnak ki az idegenbeli fellépéseken, s miként viselik majd a rangadók feszültségét. Ezért is mondtam azt az idény előtt, hogy nem fogalmazunk meg konkrét célokat, hanem egy új csapatot akarunk kialakítani, s ha ezzel párhuzamosan az eredmények is jönnek, annak az MTK szurkolóival együtt én is örülnék.

Bánki József

Szenvedett, de nyert az MTK/sport/magyarfoci/20040821pontot.html?pIdx=1