Társoldalunk:

Csak kapufákig jutott a MU az Everton ellen

2004.08.30. 15:23

Továbbra sem remekel a Manchester United az angol bajnokságban, a Vörös Ördögök hazai pályán gól nélküli döntetlent játszottak az Evertonnal, és négy mérkőzésen csak öt pontot szereztek eddig. A másik hétfői mérkőzésen a mesterhármasig jutó Ayegbeni vezérletével a Portsmouth 4-3-ra verte a Fulhamet. A Newcastle-nél a gyenge rajt miatt a vezetőség menesztette Bobby Robson edzőt.

A harmadik fordulóból elhalasztott mérkőzésen az Everton jegyezte az első lehetőséget, Watson beadását Kilbane fejelte fölé 11 méterről. A Manchester is próbálkozott, egy szépen végigvitt akció végén Gary Neville vette vissza bal lábára a labdát, de lövése elkerülte a kapu jobb oldalát. Az Everton nem ijedt meg, ezt bizonyította, hogy Cahill Silvestre mellett maga elé tette Hibbert előreívelését, de éles szögből csak Howardot tudta eltalálni.

Aztán ismét a MU francia hátvédje hibázott, eladott egy labdát a saját tizenhatosánál, de Osman kissé elhamarkodva a léc fölé ágyúzott. A félidő végén került először igazi helyzetbe a hazai csapat, Kléberson tette Saha fejére a labdát, de a francia közelről mellébólintott. Az egyik legaktívabb manchesteri a brazil Kléberson volt, aki a 45. percben messziről vette célba Martyn kapuját, a portás vetődve hárított, így gól nélkül zárult az első félidő.

A folytatásban 10 percen belül több történt, mint addig összesen: előbb Ronaldo döngette meg a bal kapufát, majd Silvestre ütötte le Ferguson fejéről a labdát, a bíró továbbot intett, az ellentámadásból pedig Saha húzott el a jobbszélen, és lökete után Martyn a léc alól tornázta ki a játékszert.

A 66. percben Neville löbbölt Scholes elé, a vörös hajú középpályás azonban csak az oldalhálót találta el, egy perccel később Smith pontosabban célzott, de a kapufa őt is meggátolta a gólszerzésben. Mint ahogy hasonló sorsra jutott Scholes is, aki Bellion belőtt labdáját továbbította a keretre, ezzel kihúzta a liverpooli egylet, és ponttal távozott az Old Traffordról.

A negyedik forduló zárómérkőzésén óriási meccset játszott a Portsmouth és a Fulham. A hazaiak úgy tűnt padlóra küldték a Fulhamet, amikor 28 perc alatt háromszor szomorították Van der Sart, ám a félidő végén Andy Cole és Boa Morte visszahozta a londoniak reményét.

A 70. percben aztán az egyenlítéshez is közel jártak a "Falusiak", de Cole fejesét Hislop valahogy kikaparta, és két perccel később Ayegbeni harmadik góljával ismét kettőre növelte a Pompey előnyét. Bár Bocanegra még szépített, többre már nem futotta a Fulham erejéből, ezzel megvan a Portsmouth első győzelme az idényben.

Premier League, 3. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
Manchester - Everton 0-0

a 4. forduló zárómérkőzésén:
Portsmouth - Fulham 4-3 (3-2)
gól:
Berkovic (19.), Ayegbeni (22., 11-esből, 28., 72.), illetve An. Cole (39.), Boa Morte (41.), Bocanegra (75.)

[origo]

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK