Társoldalunk:

Látványos játékkal maradna Bundesliga-tag a Nürnberg

2004.09.08. 8:50

A Bundesliga újoncai közül előzetesen az 1. FC Nürnbergnek adták a legtöbb esélyt a bennmaradásra, és három forduló után elmondható, hogy a klub valóban elég erősnek tűnik ahhoz, hogy megőrizze élvonalbeli tagságát. A gárda már a legutóbbi pontvadászatban is kitűnt látványos támadójátékával, és erre az első osztályban sem lehet panasz: három forduló alatt hétszer volt eredményesek, aminél több gólt csak a két éllovas, a Bayer Leverkusen és a VfB Stuttgart ért el.

Az 1. FC Nürnberg a német labdarúgás történetének egyik legeredményesebb klubja, hiszen kilencszeres bajnok és háromszoros kupagyőztes, ám az utolsó trófeát 1968-ban szerezte az egyesület, és az elmúlt években kevés sikerélmény érte a szurkolókat. A kilencvenes évek közepén még a Regionalligát is megismerhette a gárda, a legutóbbi pár szezonban pedig amolyan liftező csapattá vált: kétszer feljutott és kiesett a legjobbak közül, pedig menet közben a vezetőség mindig fogadkozott, hogy most már végleg megkapaszkodnak az elitben.

A legutóbbi búcsúra 2003-ban került sor, vagyis a nürnbergiek azonnal kiharcolták a visszajutást a legjobbak közé, és a vezetők a nyáron megint arról papoltak, hogy ezúttal véglegesítik helyüket a Bundesligában. A korábbi évekkel ellentétben azonban most nem csak beszéltek erről, hanem igyekeztek tenni is valamit az ügy érdekében, és ennek megfelelően alaposan megerősítették a játékoskeretet: a bajnokság rajtja előtt kilenc focista érkezett a Franken-stadionba, miközben 15-en távoztak onnan.

Utóbbiak közül mindenkinek lejárt a szerződése, vagyis játékoseladásból egyetlen euró bevételt nem könyvelhettek el, igaz, a távozók között csupán két olyan focista volt, akit szívesen marasztaltak volna: a lengyel középpályás, Jacek Krzynówek, illetve a veterán macedón támadó, Sasa Ciric. Előbbit azonban egy jóval tehetősebb klub hívta a Bayer Leverkusen képében, utóbbi pedig nem akarta még egyszer kitenni magát a Bundesliga megerőltetéseinek, és levezetésképpen a harmadosztályú Kickers Offenbachba szerződött.

Ami az erősítéseket illeti, a nürnbergiek kevés kivételtől eltekintve csupa olyan focistát igazoltak, aki már letette a névjegyét a Bundesligában vagy a nemzetközi porondon - ráadásul úgy, hogy mindössze 200 ezer eurót költöttek rájuk. Nem volt olyan csapatrész, amelybe ne érkezett volna új labdarúgó: a kapusposztra Raphael Schäfer vetélytársának szerződtették a Hansa Rostock portását, Daniel Klewert; a védelembe a veterán lengyel Thomas Hajto, és honfitársa, a szintén válogatott Bartosz Bosacki érkezett, előbbi az FC Schalke 04-től, utóbbi pedig a Lech Poznantól.

A középpályán Krzynówek pótlására megszerezték az örök ígéret titulusból végre kitörni igyekvő Marcel Ketelaert (Borussia Mönchengladbach), a Werder Bremennél csak kispados horvát Ivica Banovicot és a nagy tehetségnek tartott Maik Wagefeldet, akit több élvonalbeli klub is szeretett volna elvinni a Dynamo Dresdentől; a csatársorba pedig az 1860 München focistája, Markus Schroth, illetve a Werder Bremen labdarúgója, Markus Daun érkezett.

A fent felsorolt labdarúgók közül csupán Bosackiért és Wagefeldért kellett fizetni, a többiek ingyen érkeztek, ami a sportigazgató, Martin Bader munkáját dicséri. Így egy olyan keret alakult ki, amelyben alig akad olyan focista, akinek ne lenne élvonalbeli tapasztalata, de közülük a szlovák páros, Marek Mintál és Robert Vittek az előző szezonban a második vonalban a csapat legnagyobb erősségei voltak.

A nyitómérkőzésen a rengeteg új szerzemény közül négyen szerepeltek a kezdők között, és a bajnoki rajt remekül sikerült, hiszen a csapat idegenben verte az 1. FC Kaiserslauternt. A következő két összecsapáson már nem értek el ilyen jó eredményt a nürnbergik, de a Hamburger SV elleni 4-3-as vereség rendkívül balszerencsés körülmények között született. Ez a meccs egyébként rámutatott a piros-fehérek gyenge pontjára: a csapat túlságosan is támadó felfogásban futballozik. Nem csoda, hogy Wolfgang Wolf mester még egy védekező középpályás leigazolását szorgalmazta, és a kívánt futballista pár nappal a transzperiódus lejárta előtt meg is érkezett: a klub 600 ezer euróért megvette az FC Basel svájci focistáját, Mario Cantaluppit, aki 2006-ig írt alá.

Megszerzésével a tréner előtt új variációk nyíltak meg, és a következő fordulóban minden bizonnyal változtatni fog a kezdő csapaton, amely eddig mindhárom bajnokin ugyanaz volt. Cantaluppi csapatba kerülésével minden bizonnyal Schroth kerül ki az együttesből, és a HSV ellen mesterhármast szerzett Mintál egy sorral feljebb lépve a csatársorban futballozhat majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK