Társoldalunk:

Geráék Liverpoolba látogatnak

2004.09.10. 22:51

A listavezető Leverkusen mainzi fellépése magyar érdekeltséggel bír, hiszen Bódog Tamás a hazaiak védelmét erősíti. A két csapat először találkozik a Bundesligában, de mindkét gárda komoly sorozattal bír, a Mainz április óta nem vesztett pontot otthonában, míg a Leverkusen tizennégy mérkőzés óta veretlen.

Szabics Imre Stuttgartja is hét ponttal áll három kör után, és az Újpest elleni UEFA-kupa mérkőzés előtt a Hamburgot látja vendégül. Az Izland ellen beköszönő csatár várhatóan csak csere lesz, Matthias Sammer a Cacau, Kuranyi duónak szavaz bizalmat a támadósorban. A sváboknál Zivkovic és Fernando Meira is maródi, míg a Hamburg Lauth, Wicky és Romeo hiányát érezheti meg. Tavaly gól nélküli döntetlen született, de a mérleg a Stuttgart felé billen, hiszen 19 győzelem mellett 10 döntetlen és vereség áll a statisztikában.

A bajnok Werder Bremen a Mönchengladbachnál vizitál, amely még nem nyert az új stadionban. Az előző szezonban a brémaiak örülhettek, és most is nekik áll a zászló. A Schalke nagybevásárlást tartott, mégis adós az eredményekkel, ugyanakkor a Wolfsburg kiválón kapta el a rajtot, így jó meccsre van kilátás. A királykékek Ailton nélkül indulnak harcba a pontokért, mert a brazil gólzsák eltiltását tölti.

A Dortmund mumusával meccsel, hiszen a Bochumot utoljára a 98-99-es idényben tudta legyőzni a Ruhrstadionban, sőt majdnem négy éve gólképtelen a rivális pályáján. A Bayern München a Bielefeld kárára kezdheti meg a felzárkozást, a bajorok ugyanis máris elszórtak öt pontot. A Bielefeld 1985 óta mindig sikerélmény nélkül ment haza az Olimpiai Stadionból, és a rossz sorozat valószínűleg annak ellenére folytatódni fog, hogy a Bayernből Santa Cruz, Jeremies és Pizarro is kimarad majd.

A Hertha BSC nem szívesen látott vendég Nürnbergben, ugyanis a Frankenstadion közönsége 21 éve nem láthatott hazai diadalt. A Dárdai Pált a soraiban tudó berliniek három remivel kezdtek, úgyhogy ideális alkalom nyílik az első győzelem megszerzésére. A két vasárnapi meccsen a Hannover a Freiburg, a Kaiserslautern a Rostock ellen próbál elmozdulni a hátsó régióból.

[origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK