Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége keddi, rendkívüli ülésén határozat útján kötelezte az Magyar Labdarúgó Ligát, hogy a sportág szabályzatainak (licenc-, fegyelmi és versenyszabályzat) megfelelően folytassa le eljárását a diósgyőri csapatot működtető Siófok FC Kft. licencével kapcsolatban.

A testület megállapította, hogy a csapat jelenleg nincs kizárva az Arany Ászok Ligából. Az MLSZ elnöksége továbbá felkérte az MLL elnökét, Szieben Lászlót, hogy vizsgálja meg az ügy esetleges személyi konzekvenciáit.

Sélley Zoltán magyarországi licencmenedzser múlt pénteki döntése alapján a Siófok FC Kft. által működtetett Diósgyőri BFC a továbbiakban nem vehet részt az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.

Bozóky Imre, az MLSZ elnöke - miután hétfőn a rendelkezésre álló dokumentumokat kézhez kapta, s azokból informálódott a döntés körülményeiről - úgy határozott, hogy az ügy nem tűr késedelmet, erről a szövetség elnökségének is ki kell alakítania álláspontját. Pénteken, az UEFA állásfoglalásának ismeretében, az MLSZ rendes elnökségi ülésén várhatóan ismét napirendre kerül a klub ügye.

Szieben László az nb1.hu internetes oldalnak úgy nyilatkozott, hogy egyetért az MLSZ határozatával, mert mindkét szervezetnek fontos, hogy betartsa a saját maga, illetve az UEFA által hozott szabályokat.

"Arról azonban nem feledkezhet meg az MLSZ, hogy a licencadó bizottság már az első körben sem engedélyezte a Diósgyőr indulását, és éppen az MLSZ szabta meg a szeptember 10-ei időpontot a hiánypótlásra, amely egyébként a határidőig nem történt meg" - tette hozzá.

Az esetleges személyi konzekvenciákra vonatkozó MLSZ-kérést illetően annyit jegyzett meg, hogy "Sélley Zoltán eddig kiváló munkát végzett, az UEFA a második helyre értékelte tevékenységét Európában".

Szieben, mint a magyarországi licenc-menedzser adminisztrációs ellenőre hétfőn azzal a kéréssel fordult az engedélyeket kiadó európai szövetséghez, hogy méltányossági alapon, a szeptember 13-án beérkezett dokumentáció alapján járjon el az UEFA illetékes testületénél a Siófok FC Kft. licence ügyében.

Az MLL első számú vezetője amíg arra a törvényes lehetőségek biztosítottak, a klubtulajdonosok képviselőjeként mindent elkövet annak érdekében, hogy az Arany Ászok Ligát annyi csapat fejezze be, mint amennyi azt elkezdte, vagyis 16 együttes.