Vágólapra másolva!

A MU védői voltak a főszereplők a Liverpool ellen

Az angol bajnokság hatodik fordulójának zárómérkőzésén a Manchester United hazai pályán 2-1-re legyőzte a Liverpoolt, a francia hátvéd, Mikael Silvestre fejesgóljainak köszönhetően. A Liverpool találata is egy manchesteri védő nevéhez fűződik, John O'Shea ugyanis saját kapujába talált.

Sir Alex Ferguson ismét számíthatott a hosszú eltiltása után visszatérő Rio Ferdinandra, akinek az első félidőben nem sok dolga akadt a védelem közepén, mivel a MU uralta a játékrészt.

Cristiano Ronaldo lövése még a kapufát forgácsolta, de a huszadik percben már nem volt, ami hárítsa Silvestre fejesét, a francia hátvéd Giggs beívelésére érkezett teljesen egyedül a hosszú oldalon, és az ötösről a jobb sarokba bólintott.

A szünet után feljavult a vendégek teljesítménye, ami egyből gólt eredményezett, Xabi Alonso szabadrúgása után Finnan fejelte vissza a labdát, ami előbb Carroll, majd O'Shea lábára pattant, végül az ír védőről saját kapujába gurult.

Mielőtt nagyon belejött volna a 'Pool, megint érkezett Silvestre, és ismét fejjel mattolta Dudeket, a Manchester mezében 600. meccsét játszó Giggs szöglete után. A vendégek Xabi Alonso ívelésénél álltak legközelebb az egyenlítéséhez, de a spanyol középpályás félpályáról elengedett ívelését Carroll lekapta, így maradt a Manchester-siker. Ráadásul rossz hír a Liverpool-drukkerek számára, hogy Gerrard lábfejében eltört egy csont, ezért két hónapos pihenő vár a csapatkapitányra.

Premier League, 6. forduló:
Manchester United - Liverpool 2-1 (1-0)
gól: Silvestre (20., 66.), illetve O'Shea (55., öngól)