Vágólapra másolva!
Egervári Sándor lett a távozó Tamási Zsolt utóda a Vasas kispadján. A szakember megbízatása 2006. június 30-ig szól az angyalföldi klubnál. 

Tamási Zsolt hétfőn bontotta fel közös megegyezéssel a szerződését, miután a piros-kékek hat forduló alatt mindössze négy pontot szereztek, és ezzel az Arany Ászok Liga tizennegyedik helyén állnak.

Megbízott edzőként Kozma István irányította a csapat hétfői edzését, és a lehetséges utódok között Csank János és Egervári Sándor neve is felvetődött. Végül utóbbi lett a befutó, aki tavasszal még az MTK csapatát gardírozta, korábban pedig a kék-fehérekkel és a Dunaferrel is bajnoki címet szerzett.

Az angyalföldiek szerdán a Magyar Kupában a Tatabányával, hétvégén a bajnokságban a Ferencvárossal játszanak.

- Mennyire ismeri a jelenlegi Vasast? - kérdeztük Egervárit.
- A Nyíregyháza és az Újpest elleni mérkőzésüket láttam, a játékosok képességeivel is úgy, ahogy tisztában vagyok, ettől függetlenül támaszkodom az angyalföldi vezetők és a korábbi vezetőedző, Tamási Zsolt tapasztalatára. Egyelőre túl sok változtatásra nincs mód, hiszen sorozatban jönnek a mérkőzések, és a csapatszerkezethez nem is nagyon kell nyúlni.

- A szerdai, tatabányai kupamérkőzésen pihentetni kíván néhány játékost a Ferencváros elleni vasárnapi bajnokira?
- Nem tervezem ezt, mindkét mérkőzésen a győzelem reményében lépünk pályára, a kupameccs legalább olyan fontos számunkra, mint a Fradi elleni fellépés.

- Gondolom, megkönnyíti majd a munkáját, hogy több korábbi játékosával a Vasasnál is együtt dolgozhat?
- Ez valóban így van, hiszen Plókai Attila, Molnár Zoltán, Rósa Henrik, Ferenczi István és Győri János már volt a játékosom, ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy a többiekkel is megtaláljuk majd a közös hangot. A két mérkőzésre mindenekelőtt mentálisan kell jól felkészülnünk.

- Milyen célt fogalmaztak meg az angyalföldi vezetők?
- A középmezőnyben, az ötödik-nyolcadik hely között kellene végeznünk, s bár az élbollyal szemben most elég tetemes a hátrányunk, a célkitűzést teljesíthetőnek tartom.

Bánki József