Vágólapra másolva!
Továbbra sem találja régi önmagát az AS Roma: Rudi Völler legénysége ezúttal Bolognában szenvedett 3-1-es vereséget az olasz labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában.

A fővárosiak a 39. percben emberelőnybe kerültek Cipriani kiállítása révén, igaz, ekkor a hazaiak már 3-0-ra vezettek. A folytatásban ráadásul az Európa-bajnok görög válogatott csapatkapitánya, Teodorosz Zagorakisz is piros lapot kapott, így 40 percen át kilenc játékossal őrizte sikeresen az eredményt Carlo Mazzone együttese.

A rómaiaknak mindössze egy apró örömük lehet a találkozóval kapcsolatban: Francesco Totti megszerezte idénybeli első találatát.

Az AS Roma német trénere a találkozót követően felajánlotta lemondását, amelyet az együttes gyenge eredményeivel magyarázott. A csapat eddig egy-egy győzelmet és döntetlent, valamint két vereséget könyvelhetett el a bajnokságban.

Serie A, 4. forduló:
Bologna - AS Roma 3-1 (3-0)
gól:
Meghni (5., 37.), Cipriani (34.), illetve Totti (60.)
piros lap: Cipriani (39., Bologna), Zagorakisz (51., Bologna)

Juventus - Palermo 1-1 (0-1)
gól:
Ibrahimovic (54.), illetve Zaccardo (17.)