Vágólapra másolva!
Újabb vereséget szenvedett a Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokságban: a királyi gárda ezúttal Bilbaóban bukott meg, ráadásul úgy, hogy a látszólag szoros eredmény ellenére gyakorlatilag nem volt esélye a pontszerzésre. Az Atlético kikínlódta a hazai sikert a Villarreal ellen, míg a Depor a Valencia okozta sokk után egy pontra volt jó a Betis házigazdájaként.

A Primera División szombati játéknapján egyértelmű rangadóját Bilbaóban, a Katedrálisban játszották, ahol a pocsékul rajtoló Athletic a története egyik legmélyebb válságát élő Real Madridot fogadta. A tabellán elfoglalt helyezések - a vendégcsapat a harmadik, a házigazda a tizennyolcadik pozíciót birtokolta a mérkőzés előtt - meglehetősen csalóka képet mutattak, hiszen Figóék igencsak szenvedtek az idei meccseiken, míg teljesen nyilvánvaló, hogy a baszkok büszkesége sokkal jobb csapat annál, minthogy a kiesőzónában legyen a helye.

A piros-fehérek ennek megfelelően alaposan bele is kezdtek, és a Raul Bravo kapitális hibáját kihasználó Urzaiz révén már 11. percben megszerezték a vezetést. Száguldott a Bilbao, Etxeberriáék fickándoztak, a Real pedig mintha a pályán sem lett volna. Az első félidő közepén volt egy olyan negyedórája a mérkőzésnek, amikor a madridiak nem tudtak kijönni a saját tizenhatosukról, a labdát pedig egészen egyszerűen pillanatokra sem tudták megtartani.

Az óriási nyomást túlélték valahogyan Beckhamék, azt azonban már nem úszták meg, hogy Ezquerro egy szép fejesgóllal - amelyet a rendkívül indiszponált Raul Bravo mellől indított útjára - kettőre növelje csapat előnyét még a szünet előtt.

A második játékrészben gyorsan szépített a királyi gárda Raúl remekbeszabott lövésével, azonban ezzel gyakorlatilag el is lőtték a puskaporukat a vendégek. Próbálkozott, darált a Real, de igazán komoly egyenlítési lehetőségig nem jutottak Ronaldóék, sőt, a Bilbao közelebb állt ahhoz, hogy növelje előnyét.

Végül maradt a 2-1, amivel a Bilbao most már minden bizonnyal elindul felfelé, a Realnál pedig abban bízhatnak, hogy ennél már tényleg csak jobb jöhet.

Primera División, 5. forduló:
Atlético Madrid - Villarreal 1-0 (1-0)
gól:
Ballesta (42.)
piros lap: Perea (86., Atlético Madrid)

Athletic Bilbao - Real Madrid 2-1 (2-0)
gól:
Urzaiz (11.), Ezquerro (45.), illetve Raúl (51.)

Deportivo - Betis 1-1 (0-0)
gól:
Victor (77.), illetve Oliveira (67.)

Eto'o visszatér Mallorcára/sport/focivilag/20040924alazio.html?pIdx=3