Vágólapra másolva!
Kéthónapos szerződést köt a Videoton FC Fehérvár együttesével Horváth Ferenc, amennyiben az átigazolásból kizárt fejér megyei klub ismét vehet játékost. A válogatott csatár már új klubjával készül, decemberben pedig külföldre szerződhet.

A határidő ugyan majdnem egy hónapot csúszott, de információink szerint az összeg átutalása kedden végre megtörtént, így lehetséges, elsőre mindjárt egy válogatott játékos szerződik a Sóstói-stadionba.

A Ferencvárosnál kikosarazott csatár, Horváth Ferenc ugyanis már a Videotonnal edzett, s amennyiben megnyílik az út, kéthónapos szerződést ír alá. A szurkolók egykori kedvence 1996 után tér vissza a csapathoz, ha sikerül, akkor decemberben külföldre igazol, ám elképzelhető, hogy végül két évig marad Fehérváron.