Társoldalunk:

Húsz év után lesz ismét Anglia-Wales meccs

2004.10.07. 13:44

Alaposan felforgatta keretét Luis Aragones spanyol szövetségi kapitány, aki a belgák elleni összecsapásra többek között meg sem hívta a roppant gyengén teljesítő Real Madrid két ászát, Ivan Helguerát és Fernando Morientest és a valenciai Valeront, viszont ott van a keretben Yeste (Bilbao) és Xavi (Barcelona).

Aragones egyelőre még bízik abban, hogy két sérüléssel bajlódó klasszisa, Vicente (Valencia), illetve Enrique Romero (Deportivo) felépül, a biztonság kedvéért azért behívta gyorsan a Deportivo két labdarúgóját, Albert Luquét, illetve Capdevilát.

A belga szakvezető, Aimé Anthuenis két játékosát kénytelen nélkülözni. Joos Valgaeren húzódása nem jött rendbe, a Celtic védője helyett Olivier Doll (Lokeren) került a csapatba, míg az Utrecht középpályása, Stefaan Tanghe a hétvégi bajnoki fordulóban a kezét törte.

Ami a közös múltat illeti: eddig 18-szor találkozott egymással a két csapat, Spanyolország hét, Belgium öt győzelmet könyvelhetett el, hatszor pedig megosztoztak a pontokon. Ami a spanyolok mellett szól, tétmeccsen eddig csak kétszer nyertek a vendégek: az 1970-es vébén 2-1-re, míg az 1986-os világbajnokságon emlékezetes csatában, 1-1-es eredményt követően tizenegyesekkel jutottak tovább. Spanyol területen mindössze egy győzelmet jegyeznek a belgák, még 1963. december 1-jén sikerült nyerni Paul Vandenberg és Wilfried Puis találataival.

A csoport másik összecsapásán a bosnyák válogatott Szerbia-Montenegrót látja vendégül, a cél itt nem is pályán a legfontosabb, hanem a nézőtéren: botránymentes mérkőzést játszani lesz a legnagyobb bravúr.

a csoport szombati programja:
Bosznia-Hercegovina - Szerbia-Montenegró, Zenica 20.15
Spanyolország-Belgium, Santander 21.45

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK