Vágólapra másolva!
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) eljárást indított Kevin Keegan ellen, miután a Manchester City vezetőedzője botrányosan viselkedett vasárnap, a Newcastle Unitedtól elszenvedett 4-3-as bajnoki vereséget követően.

Az 53 éves szakember az ellenőri jelentés szerint nyomdafestéket nem tűrő szavakkal sértegette Steve Dunn játékvezetőt, s ha az FA fegyelmi bizottsága vétkesnek találja, több mérkőzésre szóló eltiltás vár rá. "Én csak annyit mondtam neki, hogy nem tartotta kézben a meccset, és túl sokat hibázott" - hangzott a játékosként Hatalmas Egérnek becézett tréner verziója a történtekről.

Az FA fegyelmi bizottsága szintén vizsgálatot indított Arséne Wenger, az Arsenal vezetőedzője és Ruud van Nistelrooy, a Manchester United támadója ellen a két csapat vasárnapi rangadóján történt sportszerűtlenségek miatt. A londoniak trénere az összecsapás után - melyet a manchesteriek nyertek 2-0-ra - hevesen kritizálta a mérkőzést dirigáló Mike Riley játékvezetőt, aki a 72. percben úgy ítélte meg, hogy Sol Campbell szabálytalankodott Wayne Rooneyval szemben, s a megadott büntetővel - amit Van Nistelrooy váltott gólra - gyakorlatilag eldöntötte a találkozó sorsát.

"Riley a semmiért adott büntetőt, és egyszerűen hihetetlen, hogy amikor az Old Traffordra látogatunk, mindig szembe kell néznünk ehhez hasonló döntésekkel" - nyilatkozta a francia szakember a lefújás után. Várhatóan komoly büntetésre kell számítania Ruud van Nistelrooynak is, aki még az első félidőben szándékosan megrúgta Ashley Cole-t, a vendégek balhátvédjét. A holland csatár úgy véli, nem követett el szándékos szabálytalanságot: "Mindketten a labdáért mentünk, egyenlő eséllyel. Ilyen esetek már többször végződtek ütközéssel, mint ezúttal is. Szó sincs arról, hogy szándékosan rúgtam volna meg."

A hétfői angol lapok szerint a meccs után az egyik vendégjátékos paradicsomlevessel és más ételekkel is "megtámadta" a hazaiak vezetőedzőjét, Sir Alex Fergusont. Az FA fegyelmi bizottsága ezt az ügyet is kivizsgálja. Győzelmével a Manchester United megszakította az Arsenal 49 meccsen át tartó veretlenségi sorozatát.

Mindeközben Richard Caborn brit sportminiszter azt javasolta az Angol Labdarúgó Szövetségnek, hogy a maximális kétéves eltiltással büntesse a doppingoláson ért Adrian Mutut. A Chelsea román válogatott csatára egy szeptemberben elvégzett ellenőrzés során bukott meg. Sajtóértesülések szerint a 25 éves futballista kokainnal élt, ő maga azonban úgy nyilatkozott: potencianövelőt használt, és ez okozta a vesztét. Az FA szabályai szerint Mutu hat hónaptól két évig terjedő eltiltásra számíthat, Caborn ugyanakkor úgy véli: a döntéshozóknak követniük kell a nemzetközi gyakorlatot, és a leghosszabb büntetés mellett kell határozniuk.

A Premier League-hez kapcsolódó hír még, hogy hosszú pihenőre kényszerül Darius Vassell, az Aston Villa válogatott csatára, miután a szombati, Fulham elleni bajnokin eltörött a bokája. A 24 éves támadó a második félidő közepén sérült meg, természetesen le kellett cserélni, de a klub csak hétfőn hozta nyilvánosságra, mennyire komoly a baj. Az egyelőre bizonytalan, hogy Vassellnek mennyi időt kell kihagynia.