Vágólapra másolva!
Csütörtökön újra próbajátékra utazott a Leeds United labdarúgócsapatához Kőhalmi András, az Újpest fiatal középpályása. A labdarúgónak ezúttal nem kell majd egyedül éreznie magát Angliában, a másodosztályú klub ugyanis a Matáv-Sopron futballistáját, Bárányos Zsoltot is meghívta.

Igazán rangos klubtól kapott próbajátékra meghívót Bárányos Zsolt, aki csütörtökön a Leeds Unitedhez utazott. A nagy múlttal rendelkező angol klub jelenleg a másodosztályban szerepel, ahol a 24 csapat közül a 15. helyet foglalja el, mérlege 5 győzelem, 6 döntetlen és 6 vereség.

Bárányos korábban már szerepelt külföldön, a belga Lommel együttesében. A soproni játékos 18-án érkezik haza, amikor csatlakozik a Diósgyőr ellen készülő csapathoz.

Ugyancsak a Leedsnél tartózkodik Kőhalmi András (Újpest), akivel két héttel korábban olyan elégedett volt Kevin Blackwell edző, hogy ismét próbajátékra hívta.

"Nagyon elégedett voltam a magyar játékossal, ezért a továbbiakban is szeretném, ha velünk gyakorolna. Egyelőre nem akarjuk siettetni a döntésünket, de biztos vagyok abban, ő a megfelelő játékos számunkra. Sajnos januárig nem szerződtethetjük, de ha a dolgok jól alakulnak, akkor még olyan pozíciót töltök be a klubnál, hogy jó ajánlatot tehetek neki" - nyilatkozta Blackwell.

"Szerdán még bajnokit játszottam, csütörtök reggel pedig már utaztam is, hogy egy hétig a Leedsnél készülhessek. Nagyon optimista vagyok a próbajátékot illetően, mert úgy érzem, az angolok valóban szeretnének szerződtetni" - vélte Kőhalmi.