Társoldalunk:

ZTE-Fradi rangadóval folytatódik az Arany Ászok Liga

2004.11.19. 12:41

Az őszi elsőséget döntően befolyásoló rangadóra kerül sor a labdarúgó Arany Ászok Liga 14. fordulójában, ugyanis a harmadik helyen álló zalaegerszegi csapat a címvédő, egyben éllovas ferencvárosiakat fogadja.

A hazaiak a korábbi szövetségi kapitány, Gellei Imre vezérletével bravúrosan szerepelnek, vendéglátóként például még gólt sem kaptak. Az együttes teljesítményén - egy-két kisiklástól eltekintve - nem látszik, hogy a klub súlyos anyagi válságban van. Szombaton mindenesetre nagy csatára van kilátás, hiszen a két gárda összecsapásai régóta kiélezett küzdelmet hoznak, ráadásul ezúttal még a tét is igen komoly. A kék-fehérek győzelmük esetén megelőznék a Ferencvárost.

"Már huszonhét pontnál járunk, ami bravúrnak számít. A következő két meccsel feltehetjük az i-re a pontot. Ha legyőzzük hazai pályán a Ferencvárost, s elhozzuk legalább az egyik pontot Debrecenből, akkor akár őszi bajnokok is lehetünk. Viszont egyik sem lesz könnyű találkozó, hiszen a két legjobb magyar csapat ellen lépünk pályára, ráadásul egyiknél sincsenek olyan problémák, mint a mi házunk táján" - mondta a nemrég még stabil válogatott Sebők Vilmos.

A védő hozzátette: reményei szerint szombaton telt ház figyeli majd a rangadót. "Ez plusz motivációt jelentene számunkra. Mi továbbra is száz százalékot fogunk kiadni magunkból" - jelentette ki a 31 éves futballista.

A ferencvárosiak számára roppant fontos napok következnek, hiszen a zalai kirándulást követően jövő csütörtökön a Schalke 04 vendégeként játszanak UEFA-kupa-találkozót. A bajnokin biztosan nem a legerősebb összeállításban szerepel László Csaba gárdája, mert három sárga lap miatt Robert Vagner, Huszti Szabolcs és Gyepes Gábor sem léphet pályára, míg Kiss György mandulaműtét miatt hiányzik majd.

A ZTE és a Ferencváros legnagyobb riválisa, a Debreceni VSC-MegaForce a Pécsi MFC-hez látogat, s a papírforma azt ígéri, hogy folytatódik az új vezetőedző, Supka Attila sikersorozata. A Szentes Lázárt váltó fiatal tréner eddig két meccsen dirigálta a Lokit, s a Ferencváros és a Békéscsaba ellen is 2-0-s siker született.

(MTI)

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK