Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgásban nagyon sokáig nem lehetett külföldre igazolni legálisan, majd a későbbiekben csak egy bizonyos életkor és válogatottságszám elérése után szerződhetett profiegyüttesbe az itthon játszó labdarúgó. A rendszerváltás után aztán megszűnt ez a tilalom, és megfelelő ajánlat esetén bárki idegenlégiósnak állhatott, aminek köszönhetően megkezdődött a magyar focisták külföldre áramlása. Az első fecskék már a nyolcvanas évek elején elindultak, de a folyamat csak a kilencvenes években indult be.

Míg az 1993-94-es pontvadászatban az európai topligákban négy magyar focista is szerepelt, addig ez a szám a jelen passzusban taglalt idényben mindössze egyre csökkent. Az utolsó fecske az AC Le Havre-ban légióskodó Mészöly Géza volt, aki egy évvel korábban csapata egyik legjobb játékosának bizonyult, és ezúttal sem lehetett rá panasz, bár ez idő tájt nem tudott olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtani.

A hátvéd ebben a pontvadászatban 29 mérkőzésen szerepelt, ebből 26-szor kezdőként, és egy alkalommal volt eredményes: az SC Montpellier elleni idegenbeli találkozón. Csapata összességében véve jobban szerepelt, mint az előző idényben, hiszen ezúttal nem voltak kiesési gondjai, hanem a stabil középmezőnyben fejezte be a pontvadászatot, a 12. pozícióban.

A többi topligából csak az alacsonyabb osztályok maradtak a magyar játékosok számára. Limperger Zsoltra a Celta Vigo nem tartott igényt, de a középpályás maradt Spanyolországban, és a másodosztályú RCD Mallorcához írt alá.

A magyar középpályásnak azonban új állomáshelyén nem sikerült beverekednie magát a kezdő tizenegybe, összesen 11 mérkőzésen lépett pályára, a gárda pedig a 12. helyen fejezte be a Segunda División küzdelmeit. Akkor még nem sok jel mutatott arra, hogy az együttes három év múlva döntőt játszik majd a Spanyol Kupában, és ötödik lesz a Primera Divisiónban: a későbbi "nagy" Mallorcából ekkor még csak Javier Olaizola és Francisco Soler játszott itt.

Németországban még a másodosztályban sem szerepelt magyar futballista, csak a frissen létrejött Regionalligában, ahová 1994 nyarán szerződött az SSV Ulm csapatába Bódog Tamás a pécsiektől.