Társoldalunk:

Újabb futballedzők utaznak sztárcsapatokhoz

2004.11.22. 15:15

Mint azt korábban jeleztük, a pécsi Nagy Tamás és a kaposvári Prukner László az AC Milan vendége lesz, ám mint kiderült: a többiek sem panaszkodhatnak, az európai elithez tartozó klubok látják vendégül a téli időszakban a Pro licences tanfolyamot végző magyar edzőket. Az alábbiakban ezt a névsort tesszük közzé.

Az őszi idényben Nyíregyházán tevékenykedett Herédi Attila, valamint Supka Attila, a Debrecen szakvezetője például a Bayern Münchennél tekinthet a szakmai kulisszák mögé, ugyanakkor a programban természetesen bajnoki mérkőzés megtekintése is szerepel. Kifejezetten érdekes, hogy Gálhidi György, éppen a Ferencváros UEFA-kupa ellenfele, az FC Basel vendégszeretetét élvezi majd, a Diósgyőr jelenlegi vezetőedzője ennek megfelelően a december 1-jén, a Puskás Ferenc-stadionban rendezendő találkozót a helyszínen tekinti meg, később pedig a St. Jacob stadionban tanulmányozza a svájci bajnok mindennapjait.

Néhány magyar edzőt a belga és a holland bajnokság élcsapatainál látnak szívesen, így például a belga Standard Liege együttesénél Tóth Bálint, a Pápa trénere, valamint Őze Tibor, aki az ősz elején még a diósgyőriek szakmai munkáját irányította, tölthet el néhány napot. Belgium rekordbajnokánál, az Anderlechtnél Szepessy László, a Dunaújváros mestere lesz vendég, akinek ismerős lehet a flamand vidék, hiszen a hetvenes években a Molenbeek csapatánál próbált szerencsét, még futballistaként.

Hollandiába Csertői Aurél, a Fehérvár vezetőedzője és Lőrincz Emil, az MTK pályaedzője készül, ők mindketten Fehér Csaba klubjánál, a PSV Eindhovennél tanulhatnak Guus Hiddink módszereiből, no meg az egyesület felépítéséből, működéséből, ami jelenleg nem lehet rossz, hiszen a Philips gyári gárda magabiztosan vezeti hazája bajnokságát, jócskán meglógva a nagy rivális Feyenoord és Ajax elől.

A magyar bajnoki szezon végén indul az osztrák Austria Wien együtteséhez Lengyel Ferenc, a Paks, és Simon Antal, a Szolnok jelenlegi edzője. Akik pedig már kinn is vannak egy sztárcsapatnál, az Lóczi István, Csongrád megyei instruktor, valamint Hámori György, aki nemrég tért haza a finnországi edzősködésből, majd felvételt nyert a Pro licences tanfolyamra.

Ezek után, íme, a tanulmányútra készülő magyar edzők és a fogadó klubok listája.

Nagy Tamás: AC Milan
Prukner László: AC Milan
Supka Attila: FC Bayern München
Herédi Attila: FC Bayern München
Tóth Bálint: Standard Liege
Őze Tibor: Standard Liege
Szepessy László: RSC Anderlecht
Csertői Aurél: PSV Eindhoven
Lőrincz Emil: PSV Eindhoven
Gálhidi György: FC Basel
Lengyel Ferenc: Austria Wien
Simon Antal: Austria Wien
Hámori György: FC Juventus
Lóczi István: FC Juventus

A trénerek az edzések és a bajnoki meccsek mellett a klubok felépítését, továbbá az utánpótlás képzést is tanulmányozzák majd vendéglátóiknál.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK