Vágólapra másolva!
A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Igazi labdarúgó-családból származik, hiszen nagyapja, édesapja és nagybátyja is élvonalbeli futballista volt Görögországban. Akárcsak apja, Dimitrisz, ő is a Pas Jannina együttesében kezdte pályafutását, és már 17 évesen bemutatkozott a felnőttek között, az 1998-99-es szezonban hat találkozón játszott a másodosztályban.

A következő idényben kulcsszerepe volt abban, hogy a klub feljutott a legjobbak közé, majd az élvonalban is remekül szerepelt, első tíz mérkőzésén jobbhátvéd létére kétszer is betalált. 2001 januárjában le is igazolta őt a Panathinaikosz, amely ötéves szerződést kötött vele, és Szeitaridisznek nem voltak beilleszkedési gondjai: pár hónappal később a Bajnokok Ligájában pazar gólt rúgott a Manchester Unitednek. Ekkor még csak az utánpótlás-válogatott tagja volt (a 21 éven aluliakkal szerepelt a 2002-es Európa-bajnokságon), de 2002 februárjában a nagyválogatottban is bemutatkozhatott, és azóta onnan is kiszoríthatatlan. 2002 nyarán klubja az AS Monaco és a Valencia ajánlatát is visszautasította, az Eb után azonban már nem tudták megtartani.

A tavaszi szezon nem a legjobban sikeredett Szeitaridisz számára, hiszen klubcsapatában, a Panathinaikoszban már nem számított kihagyhatatlannak, Fernando Santos mester többször is a kispadra ültette, ráadásul a Pana nem tudta megvédeni bajnoki címét. Ennek ellenére a válogatottban továbbra is ő számított az első számú jobbhátvédnek, és az Európa-bajnokságon is ennek megfelelően futballozott.

A nyitómérkőzésen a portugálok ellen a mezőny egyik legjobbja volt, nem csak az ellenfél szélsőit kapcsolta ki, de a támadásokhoz is rendre felért, és kiharcolt egy tizenegyest. A későbbiekben is rendkívül magas színvonalon futballozott, és a kontinensviadal egyik legnagyobb felfedezettje lett - arról nem is beszélve, hogy az Eb-ről aranyéremmel térhetett haza.

A leginkább a portugálokat nyűgözhette le teljesítményével, hiszen végül az FC Porto igazolta le, a Chelsea-nek eladott Paulo Ferreira pótlásaként. Szeitaridisz vételára hárommillió euró volt, és a Sárkányoknál az európai Szuperkupa-döntőn mutatkozott be a Valencia ellen. A portugál együttesben jelenleg rendszeresen ott van a kezdő tizenegyben, mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában, és bár megbízhatóan futballozik, az Eb-n mutatott fantasztikus teljesítményét egyelőre nem tudta megismételni. Az ötvenes listára tulajdonképpen csak a kontinensviadal miatt került fel.