Társoldalunk:

Menetel a Lyon, kapaszkodik az Anderlecht

2004.12.13. 8:02

A belga pontvadászat hét végi rangadójának körülbelül hasonló volt a tétje, mint a Premier League-ben rendezett Arsenal-Chelsea összecsapásnak: a listavezető győzelme Belgiumban is azt jelentette volna, hogy szinte behozhatatlan előnyre tesz szert. Az élen álló FC Bruges azonban 2-1-re kikapott a tavalyi bajnok RSC Anderlechttől, és így fórja négy pontra csökkent, ami még mindig tetemes, de sokkal könnyebben ledolgozható.

Miközben a címvédő Anderlecht sorra hullajtotta a pontokat a bajnokságban, az FC Bruges szép csendben alaposan elhúzott nagy riválisától: a tavasszal az UEFA-kupában a Debrecen ellen is pályára lépő kék-feketék sorozatban hét mérkőzést nyertek a pontvadászatban, és így 15 forduló alatt hétpontos előnyt hoztak össze ősi riválisukkal szemben.

A brüsszeliek arra sem hivatkozhattak, hogy nekik a Bajnokok Ligájában is helyt kellett állniuk, hiszen egyrészt a Bruges is szerepel egy nemzetközi sorozatban (jelesül az UEFA-kupában), másrészt az Anderlecht nem nagyon dicsekedhetett a BL-ben mutatott teljesítményével, elvégre a lila-fehérek mind a hat csoportmérkőzésüket elveszítették.

Igaz, a legutóbbi hetekben rengeteg sérültje volt a gárdának, viszont a Bruges elleni rangadóra többen is felépültek: Hugo Broos mester például a kezdők közé jelölte Jérome Mpenzát, illetve a finn védőt, Hannu Tihinent, aki négy és fél hónapja nem lépett pályára. A kapuban viszont továbbra is a harmadik számú portás, Jan van Steenberghe állt. A Bruges-nél mindenki egészséges volt, ráadásul a csapatkapitány, Timmy Simons éppen a mérkőzés napján ünnepelhette 28. születésnapját - minden adott volt tehát ahhoz, hogy a vendégek megszerezzék a három pontot.

A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött a nemrég elhunyt belga edzőlegenda, Raymond Goethals emlékére, és a Constant van den Stock stadion közönsége ezt követően is sokáig csendben maradt, mert a Bruges irányította a játékot. Nagy volt a feszültség a pályán, ami a szabálytalanságokban is megmutatkozott, de a bírónak sikerült megfognia a meccset azzal, hogy kilenc perc alatt három sárga lapot is kiosztott.

A huszadik percben pedig a vendégek megszerezték a vezetést: a Bruges szlovén középpályása, Nastja Ceh kihasznált egy védelmi hibát, és higgadtan a hálóba helyezett. A listavezető rendkívül összeszedetten és koncentráltan futballozott, és teljesen megérdemelten vonulhatott előnnyel az öltözőbe.

A hazaiak még a szünet előtt váltottak, Besnik Hasi helyére Yves Vanderhaeghe állt be, majd a második félidő közepén Oleg Jascsukok Nenad Jesztrovics váltotta, és mint kiderült, mindkét csere nyerőnek bizonyult. A 66. percben ugyanis előbb Vanderhaeghe talált a hálóba egy pazar egyéni alakítást követően, majd öt perccel a lefújás előtt Jesztrovics értékesítette az elefántcsontparti Aruna Dindane beadását.

A Bruges-nek ezzel egy 31 bajnoki óta tartó veretlenségi sorozata szakadt meg, de még mindig vezeti a tabellát, mégpedig négypontos előnnyel - azonban az Anderlechtnek sikerült felzárkóznia a nyomába.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK