Vágólapra másolva!
A várhatóan horvát és ukrán résztvevő neve még kérdéses, az viszont már eldőlt, hogy Szlovákiát az éllovas Artmedia Bratislava képviseli a hazai téli teremlabdarúgó-bajnokság selejtezőjében, amelyen a magyar élvonal 15 együttese indul még.

A címvédő Debrecen automatikusan bejutott a hajdúsági városban, a Főnix-csarnokban sorra kerülő január 30-ai hatos döntőbe, amelynek legjobbja közel hétmillió forintos díjazásban részesül. A szervezők összesen bruttó 18 milliót osztanak szét a résztvevők között.

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is három selejtezőre kerül sor, az elsőnek Nyíregyháza, a másodiknak Budapest (a Papp László Aréna), a harmadiknak pedig Pápa ad otthont.

A csütörtöki, budapesti sajtótájékoztató keretében sorsolták ki a három-három csapatos csoportokat. Minden helyszínen mindkét csoportból kettő jut az elődöntőbe, majd a viadal legjobbja bekerül a hatos fináléba. A három tornagyőztes mellett a két legjobb második helyezett harcolhat majd a címvédő mellett a végső sikerért Debrecenben.

A tornák jegyeit - újdonságként - Budapesten és a nagyvárosok lottózóiban is megvásárolhatják a szurkolók 1800 forintért. A Papp László Arénába szóló belépőket a Ticketpro irodákban árulják 1800 és 2400 forintért. A négy helyszínen családi szektorokat is kialakítanak, oda 3600 forintért juthat be egy szülő és két gyerek, vagy két szülő és egy gyerek.

A vállalkozó kedvű drukkerek szkandertudásukat is kipróbálhatják, valamennyi városban két sokszoros magyar bajnok, Turcsányi Ferenc (100 kg) és Fehér László (110 kg) várja az ellenfeleket.